Kategória: Lhotka László

Elgondolom, hogy szeretlek
Végre, újra, igazán, valóban,
Úgy remegek izgatottan,
Mint akkor…;

S azt hiszem naivan settenkedik
Bennem a remény, s nem látok,
De nem is akarok,
Hogy higgyem nem fáj majd:

Már tudom végig játszom
A hős szerelmes szerepét
Újra, hogy reszketve kaparjak
Sebet, behegedt szívem szegletén:

Játszani akarok, de most
Ments meg, kérlek, ébredj majd
Időben Júliám, ne haljunk
Mind a színpadon:

Az oda gyűlt néző sereg
Ne röhögjön kínokon, mikbe
Kapaszkodunk görcsösen:

Hanem nevessünk
Arcukba örökkön,
Szerelmesen!

2001. július 3.

VT

Ne szólíts, ne nézz rám,
Ne halljam lélegzeted sem,
Senki ne szóljon, senki
Ne mondjon nekem igét a jelenre!

Hogyan tegyem karom keresztbe,
Kinek hogyan szóljak,
Kivel beszéljek, kire rá se
Hederítsek: majd tudom!

Mosolygok majd, ha van kedvem,
De kedvem Te nem szeged,
Van még millió szeglet, arra járjon
Nyelved csalárdul, nyájasan!

Amint abba lelem örömöm,
Hogy téged nézzelek, hát
Azt teszem, s téged
Meg sem kérdezve nézlek!

Mikor majd gondolsz rám:
Gondolj arra, mikor rád
Gondoltam, s szólítottalak:

Tudd miért nem szólok
Vissza, ha megszólítasz:
S ezt a pár sort nyújtom csak neked!

2001. július 3.

VT

Végzetem, hogy tollat forgatok,
Iratomba kenem a tintát, s csak
Gondolkozom, hagyom elillanni az
Életem magam körül;

S míg akarom, hogy mind közül
Legjobban álljam meg helyem,
Részegen romba döntöm hírem,
S józanul is rossz vagyok,

Végzetem tehát, hogy mint író deák
Újra, meg újra papír fölé görbülve
Ironnal vések a lapon, sajnálva az
Elvesztett, még meg sem történteket.

2001. július 3.

Tajték hullámokkal veti partra
A búza a szelet,
Felhőkből földig érő lombok
Susogása tölti be a teret;

Lovaink léptetjük úton és
Dombok megett,
Előttünk terül el hazánk,
A föld, hol megannyi magyar szív dobban,
Merre megyek

2001. június 23.

Szabadon, repültem a légben:
S láttam hogyan úszik a
Szél a mezőben;

Hogyan fodrozza meg újra:
Úgy hajlik a földre
A tenger: a búza;

Szellő repíti a magját:
Suttogja a zöld, a nyár
Kelő sugarát.

2001. június 18.

Együtt vagyunk –minden álmomban
Együtt vagyunk
És az ébredés szenvedés: mert reggel elvesztelek
Úgy érzem elvesztelek

Kinyújtom kezem, hogy elérhesselek
Kinyújtom szívem, hogy érezhesselek
Csak egy lépés, hogy elérjelek
Csak egy lépés, úgy félek
Csak egy érzés, és szeretlek

2001. június 18.

VT

Azt mondod nem érzek,
Nem hallom dobbanását
Semmi szívnek:
Nem látok másokat;

Pedig azért nevetek,
Hogy a könnyem folyjék,
S ne lássad sírásom,
Azt hiszed nem fáj:

Tényleg nem fáj,
Csak húzódva fel-fel szakad
A lelkem mindenütt;
Nevetek, hogy arcomba nevess

A kés sem sebez, ha
Már tudom milyen
A fájdalom:
Élem hétköznapom.

2001. június 5.

Agyamban lüktet az éji puszta
Édes illata, nedves fű ringatása
Levelek altató susogása:

Elhullok, hullámzok a kövér
Búza sárga mezején, hol
A hegedű szól, szél fuvallat

Lég tengerén csillag altat:
Messzi, messzi földön, mint
Hulló csillag teliholdról zöld felé

Leszállok, csendben állok
Rád gondolok, s vágtatunk
Álmomban; felébredünk:

Ma is,
Egyszerű földi lény vagyok
Békében, egyedül, egyedül.

2001. június 5.

Szelíd forrását lelkednek
Fénylőn dicsérném,
Mosolyod, s bársony bőröd
Illatával élnék mámorban

Bármerre néznék, bármit csinálnék,
Életem dobbanása éltetné életem.

S takarnám fázó, gömbölyű vállad
Harmatos reggelen
Halvány leégett gyertyák közt
Téged nézve dúdolnék melengető szelet:

Oly boldog lennék veled!

2001. május

VT

Mint halott bölcsőjében
A ringatás
Úgy kényeztet a világ
Magamban –roskadón

S néma telefon
Amibe beszélek:
Ő megértőn csak szaggatva
Sípol egy picit

S a házak, az utcák,
Mint piramisnyi por,
Megkövült szürke
Önzése folyt meg.

2001. május