Szép tavaszi reggelen
Rózsa szírmán harmat,
Rád gondoltam tövében
S kis versembe rejtettem;
Fűszál volt a tollam
Rózsa kelyhén tinta
Tölgy levélre írtam
Madárdallal harsan.
2001. április
Verseim – My poems
Szép tavaszi reggelen
Rózsa szírmán harmat,
Rád gondoltam tövében
S kis versembe rejtettem;
Fűszál volt a tollam
Rózsa kelyhén tinta
Tölgy levélre írtam
Madárdallal harsan.
2001. április
a,
Mert szomorkodunk és sírunk,
Többre tartjuk önmagunk;
Mert azt mondták nekünk mások vagyunk, de
Többet másoktól csak magunkért kapunk.
b,
Ég és Föld között
Eső és Napsugár
Mossa, szárítja
Lelkedet;
Hagyd, hogy szavaim
Boldoggá tegyenek!
c,
Azt hiszem egyszer mindenkinek kell, hogy fájjon az élet,
Kell, hogy tudja a szó hogyan sebez meg,
Hogy gyógyítani tudjon,
Mert úgy látom sok még az elfojtott, sebzett élet
Csak mond nekik: szeretlek; és boldogok lesznek.
2001. április 1.
Akár szobrász keze alatt a kő, vagy
A művész előtt a kép,
Úgy fogan meg tollamon az élet;
De én valahol máshol élek.
2001. április 1.
(Hová repülsz madaram?)
Bevezető:
A mennydörgő hullámok hívnak haza hozzád,
A szétmorzsoló tenger hív haza hozzád;
1.
Egy sötét újévi éjszakán
Clare nyugati partján
Hallottam éneklő hangodat:
Szemed táncolta a dalt,
Kezeddel játszottad a dobot; látomás volt csak;
Elhagyva a zenét, a tánc repített minket
S ahogy lopva a tengerpartra értünk
Éreztük a sós óceánt, s hajunkban a szelet;
Mikor szomorúan álltál meg;
2.
És akkor tudtam menned kell:
Az én világom már nem volt a tiéd,
Láttam szemeidben; már ott voltak
Az idő keresztútjai,
Nem sejthettem miért múlik minden el;
Ahogy tekintettünk a hullámzó habokra
Egy vízió szökellt át rajtam
Dübörgő patával és verdeső szárnyával
Arra, a felhők közé tova…
Utószó:
Ahogy indultál hallottam, hogy még szólítod nevem:
Olyan voltál mint bezárt madár,
Aki széttárta szárnyát, hogy repüljön,
De az öreg utak elvesznek előtted –énekled,
Ahogy repülsz –nem értem hová repülsz madaram?
(Loreena McKennit: The Old Ways)
2001. március 26.
Céltalan szabad Ádámként létezni,
S minden hibát a múlton számon kérni:
Hasztalan tekergés;
Minden almánk Éváinkon kérve számon
Kishitűen zárkózunk a csöndbe,
A tudatlan magányt sírva vissza;
Haldoklunk a bőség börtönében,
S bezárva az ajtót, imáinkban sírva
Sajnáljuk önmagunk.
2001. március 18.
Mikor a nyugvó napba nézek
A hegyszerű fellegek felett
Apró emlékek gyűlnek,
Sírok minden eltévesztett mondatom helyett
Mikor a kelő napba nézek
Téged akarlak látni,
De ha tükörbe nézek
Nem merlek szeretni
2001. március 16.
Egy arc, egy kedves boldog arc:
Egy pillantás, ami az enyém:
Magamban őrzöm, s az érintést:
Mert tudom, neki soha el nem mondhatom.
2001. március 16.
Mit vársz a szótól,
S miért vársz a mosolyra,
Mikor játszik veled mind:
A csend szava a béke,
A nap fénye a békítő mosoly,
Csak a szél a simogatás;
A hold, s a csillagok, vagy bármi
Égi, vagy földi test
Azt hitted több, mert romantikus
S mikor a legjobban fáj, kínoz a magány
Szemébe nézel, de félsz
Újra szeretni már.
2001. március 16.
Reszkető kezemmel
Nyitom fel szemem hályogát,
Fülembe ordítom hisztérikus,
’Bicsakló hangomat:
Kelj fel, ébredj!
Szinte halott álmából
Zavarom a hasító fénybe
A lelkemben nyugvó medvét,
Haragját szítva vadítom:
Lüktessen vére, forrjon!
S ahogy az egykedvű
Zsírban izzadó test alatt
A mozduló izom sajgó fájdalmát
Érzem, egyre dobom le,
Taposom a lélek gondjait;
A zajt túl harsogó
Szabad, friss egészségemmel
Hallgatom a dobhártyát repesztő
Mélységes csendet: súgja,
Az életem hogyan mentem meg.
2001. március
Ha elgyötör napod,
Vagy fáj a lét neked
S ölni vágyod magad,
Helyette figyeld amit mondok:
Nem hal meg a fény
A bolygó túl felén
Csak pihenni tér
Az estbe
S nem hal meg az sem
Kinek mélyben van a
Teste, mert mindennap
Lelkünkben újra él
S bolyongunk, keringünk
Az esti fényt kilesni:
Hová tér?
Azoknál van kiknek
Emlékéből ragyog
Akikből reggel születik az égre neked!
Epilógus:
Amíg tüdőd feszíti a lég,
S harcolsz a fájdalommal,
S napról napra erősödsz
Addig élj: Élj bátran, boldogan:
Teljesen, örökké!
2001. 02. 13. 01:50