Kategória: Lhotka László

Holnap reggel
Mindig oly soká,
Ha a magány vasmarkába fog,
S éjjeled minden nappalod;

De meddig tart a nap
Míg újra este lesz,
S az örök magányban
Megint írhatok neked.

2001. január 23.

Mi zaj, mi zsibongás,
Ami áttör az őrült
Gátakon fejembe;
Hová más útja már nem vezet,
S minden dobbanásom
Lelkedhez vezetve
Kiáltott felém:

A kedves hang
A csodás tánc, mit
Törékeny alak leír:
Az ifjú női test,
Mi megihletett:
Mind Te vagy
Szívemben az enyém

N.E.

+
Láttalak a földre roskadva,
Álltam elhullott tested dermedt teteme felett;

Emlékszem, láttalak boldogan szaladni,
Hátadon ültem mikor hosszú lobogó
Sörényedbe kapaszkodva szálltam
A világ felett

+
Láttalak szemem tengermélyéről,
Álltam elhullva a sors előtt;

Emlékszem láttalak betegen,
Nyögve, szenvedőn, s gyógyítottalak,
Szomorú szemedbe nézve:
S nem hagytál el idő előtt

+
Láttalak, mikor földbe takaróztál,
Álltam, s az elhullott évekre gondoltam,

Látlak, ahogy felhőket ostromolsz, s
Állok a csillagok alatt.

Balga az mind,
S életunt királyfi,
Ki tőrébe ugorva hagyná
Az életet egy leányért;

S naiv, kapkodó szöcskehad
Vagyunk mind mi férfiak,
Kik azt hisszük minden csillag
Nekünk ragyog:

Csak azt kapjuk lassan tőlük
Mit akkor éreztünk, mikor
Megszülettünk:
Fájdalmat ott legbelül.

Lehet, lehetne, lehetett volna:
Nekem, enyém, és én neki,
De ki az, és hol van:

Mindig, állandóan, örökké:
Várni, állni, és halni meg,
De mikor, és miért nem:

És soha, semmikor, sehol:
Senkit, senkivel, és semmiért,
De szerényen, boldogan:

Talán ma…

N.E.

Távoli mezőn állok:
Ködben fénylő ébredő napon,
Harmat csillogásban,
Arcod lebeg előttem az égen

Fel-fel gomolygó párás bokrok:
Kis életek rejtekén lelked látom
A védő kopár ágak között messze:
Tudd, valahol valaki vár.

N.E.

Azt hiszem, figyelnek,
Azt hiszem, hallgatnak
Ha beszélek, ha elmondom mit érzek;

Nincs is senki, nincs is itt semmi
Ami körbe nem vesz, csak képzelem
Alszanak, vagy csendben nevetnek rajtam

És én írok csendben, énekelek hangokon…
Nem érdekelnek
Vasárnapot vágyom ólom ágyamon;

Szeretném, ha messze, messze
Messze lennék- veled
Ők nem tudják, nem is tudják…

Ez a legszebb az egészben,
Én meg szeretnélek szeretni

Szeretnék messze lenni,
Olyan messze, ahol vagy… hol vagy?

Vigyetek el innen, vigyetek el…

2000. november 27.

Nincs már e tájon
Szép szó a fülnek, s romantika
Nem kell a rózsa
S kardomat is kivonva magamra fordíthatom

Nem kell a tollam
Az üres, összegyűrt papírlap jobb;
Senkit nem zavar

Nem kell a hangom,
Hogy mondjam milyenek is vagyunk

Nincs már e tájon
Csend, csak gépek és villanyoszlopok.

2000. november 27.

Idő,
Kihasználtam érkezésed,
Gyötörtelek, akartalak magamnak:
azonnal
Elvesztettelek, hagytam, hogy
Elveszítselek;

Hiányzol:
Mint halnak a víz
Mert megfullad a felszínen, ha
Száraz folyó medrében döglődik csak,
s éhesen;

Félek,
Nem gondolni rád,
Mert fuldoklom, késsel írom lelkem
Kínjait karomra egyre
Mélyebb sebekben.

2000. november 20.

Bordó, sárga, mély narancs
Kedvesen meleg és halványan romantikus:
Kis asztalok, megannyi csésze, hol
Kínai füst zamata száll;

Az emberek beszélgetése, mi eddig
Zaj volt nekem, csöndbe olvadó
Duruzsolás, fülnek kedves szóörvények,
Boldog felolvadás;

Cigaretta szonettek közt
Fogy az idő, beszélgetünk mi is,
A két jó barát:
Két csésze tea közt mandula ropogtatás;

Teljesnek érzek minden percet:
Olyan jó veled őszintén, minden
Furakodó testi vágy helyett
Teázni itt.

2000. november 8.