Verseim – My poems
(Útvesztő)
Karomba zárva tartalak,
S érzem a mézes csókokat;
Ha értelmetlen vágy csikarta is
Lelkünkből életre; hajtva
Érintésre testünk oly merészen:
Érted eldobom gyászomat,
S mit is gyászolnám hibáimat,
Inkább számon kérem magamon,
Leróva a büntetést, de el nem sorvadok!
A szemed, melyekkel oly sokszor bókolunk
El nem feledhetők; a test, a sok apró
Sexepil, mind az új érdemre hajt:
Veled lenni, karomba zárva tartani megint!
2000. Március 3.
F.B.
(Zálog)
Most is mint eddig az őszi
Szél hordta leveleim a pusztulásba,
Lassan dermedt meg csupasz ágaimon a
Dér,
Tavasz közeleg minden mámorával, de
Én levetett lombkoronámra gondolok,
Azóta tova repül, s elbomlik
Az emlék is,
Kesergő kérgem pikkelyezve
Ontom életem nedűjét, akkor jut eszembe
Hogyan csábítottad virágom
S éji gondolatom,
Erőre kapnék, s rügyek kapaszkodnának
Ágaimra, úgy hiszem,
De csak ha tavasz csodáját
Lelkembe meghoznád kedvesem,
Illatod, s alakod bont virágoskertemben
Méheknek nektárra való
Édes szirmokat, fújd messze megmaradt,
Elszáradt, korhadt múltamat!
2000. Március 2.
F.B.
Úgy ülök itt, ahol minden sötét
Ahol fal van, de nem is látom;
Itt, ebben az országban, és a világban,
Ahol utolérem a hangot,
Utol érem a fényt
Nem érzek semmit,
Megdermedt kristálykoporsóban
Van a testem
Arcomon a tehetetlen kiáltás,
Szívem utolsó dobbanása,
Karjaim görcsös vonaglása:
Aztán nincs tovább
Ha felvágnám, az erekből apró
Porló vörösség gyűlne kupacba
S fejemben csak távolság,
Szemüregeimben is az idő halt meg,
Megdermedt minden.
2000. Február 15.
Tiéd az élet kedvesem,
Enyém a papír
S ha majd hullámat
Felvetve látod vízesés
Ölén, örülj ahogy én is,
Akkor már szabadon.
2000. Január 28.
Vadul szeretni,
Egymásba fonódva,
Izgatón csókolni
Tűzben lángolva:
Hozz vizet,
Hozz baltát;
Keltsd fel a napot
Tépd ki, ásd el a szíved,
Mert elárult
Vagy nem is,
Az agy, a tudás,
A mi tovább gondol,
Terveket sző
A szíve előtt
2000. Január 28.
(a múlt árnyainak)
Minden nap, minden éjjel
Én vagyok
A szemem, a szám,
a testem
Nem változtam,
Mindig én vagyok,
Akit soha nem
Szerettél
Egy árnyék, egy folt
Emlék
Fű a réten, rozsda az élen,
A lelkem
Sebesen, soha
Be nem hegedten,
Akit te sem
Szerettél
Örökké csak én
ugyan úgy…
2000. Január 20.
Dobogó szívemet kezembe vettem,
Körbe fogva nézegettem,
Kerestem miért véres;
Mint ma, csak nem értem,
Elszikkadva, elszáradva
Miért véres elporló szívem;
S folyóban nézve látom a vért,
Olyan tisztán, megtisztulva
Folyik csöndben;
Kövek között bukva,
Hirdeti a moha titkát
Rajtad is: a mi lelkünk.
2000. Január 20.
Toronto
(Szilviám)
Mint hajszálak a szélben,
Ez a száll arra, az erre
Búzaszem a vetésben,
Ez erre hull, az arra
Szél akarok lenni, égbolt;
Föld, termő, erős,
Nap, hold, s csillagok
Utat mutatva
Utó irat:
te löksz, te melegítesz,
te vagy a fény:
a te erődből fújok,
a te erődből tartok,
a te erőd vibrál bennem
2000. Január 19.
Toronto
Vágyak dalolva,
Fecske szárnyú álmok
Valahol magasan járok,
Testem rég elhagytam
Amit látsz csak átok
Meghalnék, ezért várok;
Fülembe tűket szúrsz
Ne add nekem tetteimet!
Szemembe peckeket ácsolsz
Ne mutasd a világot!
Lenyúztam már a bőrt
A testről, öreg vagyok:
Szívem él csak, szeretlek.
2000. Január 19.
Toronto
(Szilvi)
Ha meghal egy csillag,
S fénye lehull már
Hol van, keresném melegét
Csak tudnám:
Merre keressem,
S haldokló testét
Befogadnám,
Burka kő,
De benne, tudom,
Benne él örökké az erő,
S ha meghalok
Neked adnám:
Fogd meg erősen,
Ha meghal egy csillag
Szaladj el érte,
Ha meghalok neked adom,
Ha megtalálom,
Fogj meg erősen…
2000. Január
Toronto