Verseim – My poems
Nyakadban a sál
Arcomon a levél, melyet
Ajkad ezerszer-ezer
Apró barázdája ír;
Hajad vízesés sivatagában a fény
S napragyogó illatfelhő:
Minden, minden
Szívemhez beszél;
Két kézzel hozza fel
Mélyre elásott kedvemet
Réges-régen porba tömködött
Lelkemen a szeretetet:
Beszélj, beszélj, beszélj
Szeress nagyon
Mesélj, mesélj, mesélj
Hogyan élsz
Minden mondat remény
Ajtó a másnap reggelért,
A mosolyra húzódó arcrög,
Egy szó, köszönet a szóért:
Esély a holnapért: Veled.
1998 Augusztus 14
Út mellett elrohanó síneken
Egymást hagyva el, megyünk
Ablakokra tapadó orrheggyel:
S nézlek;
Nem akarom, hogy elmenj,
Dörömbölök, de a vészféket rántva
Csak gázt adok
S tépem a perceket, eltiprom a
Számlapot: s máris ott vagyok
Veled: nézlek.
1998 Augusztus 14
Én vagyok a
BARÁT
1998. Július 13.
Ébredni mondták
A reggelt felhők felett,
Nem hazudtak, nem;
De nem tudták
Gyertya volt az
Kicsi fény
Ő hozta a nyarat
1998. Július 13.
Kép:
Sütött, sütött a nap
Fényesen az ég közepén
Este tíz óra tájt,
Felrebbent magasba
A halott kismadár,
Sárban lépdeltek a halak;
Néző:
Ahogyan mi is tündöklünk a
Sötétben, s veszett
Kutyák szerint
Csaholunk dühösen
Tortakrémes életünk
Torja felett.
1998. Július 13.
1.
Nincs por mi ellepné
Örökké él a nap
Nem lehet elvenni
A múlt idő el nem hagy
Mert szűk cipőbe léptem,
S kijártam nagy úton
Tört sebből víz fakadt,
De varrá nem heged
A mozgó, a zöld, az eleven
Vágja ereimbe
Napról napra mélyen:
Szépet, szépet lopva nézni
Napsugárral melegedni
Növénynek való;
2.
Port szórva a sebbe mindig
Fájdalmat hogy’ kereshetnék:
Felhők mélyén rejtve eddig
Jeges szelet feledhetném
Réten lombos fáimba
Ágaiba kapaszkodva
Húzza-húzza a kérget
S csak múlik, múlik a múlt idő
Virág szirma simogatott, talán
Sajnálta a jövőt,
S fülembe súgta
Képet, képet szorongatni
Nézni, nézni halott pillanatba
Kőnek való
3.
De én szálanként tépek ki
Emléket az életből
S kopaszon, sebesen köszöntöm
Majd a múltat
Mert enyém lesz mindene
S e súlyokkal telve halok
Csúfolódom rajta benne
Azt hiszem majd boldog vagyok
Haldoklom, és énekelek
Fújjanak át jeges szelek
Testemen és lelkemen
Köszöntök majd minden
Testet, összeaszott
Kísértetet győztesen
1998. Július 10.
Égő gyertyacsonk zuhan a mélybe
Lángol el nem ég
És mi repülünk messze a csillagokba
Lámpafényben utat mutatva
És az elmúlt napok, hetek és évek
Csak éles késekkel vágnak utat
Maguknak agyunkba,
Lángolj, csak égj el!
Papírlapokba kapaszkodva:
Felejtsd, és tűnj el!
Az utak, amik futnak
A betűk amiket a betonra
Írnak mocskosak:
A sárga gondolatok
Elmosódva, hályogos
Szemű múlton át…
Véres kakaókat szürcsölve
Itták, amin ma itt állsz
Nem érted mit vársz,
S mit várt.
1998. Június 15.
Ahonnan a szél fúj,
Merről a nap kél;
Ahonnan jöttem
S amerre tartok én:
Körben, s a felhők felett
Múltam jár megettem
Mit soha nem feledhetek
1998. Június 14.
1.
Csak te vagy
Ha érzed, ha nem:
Te egyedül
Sárból tapasztott,
Nap szárította
Golyón: nekem
Fák között a fény
Ég homlokomra;
Megvakít
A költöző madarak
Tavasza, kiket
Ösztön hajt párba;
Csak te vagy
Életem ösztöne,
Part a folyón
Szikláról a
Zuhanás,
A megérkezés;
Egy hét, egy délután
Lemenő nap,
Agyagos föld
Véletlen talán
A mosoly, csók
Érintés?
2.
Elmúlt fájdalom
Rozsdás kés
De vérzek
Csak te vagy
Nekem
Ablaktalan ház,
Szívben oxigén
Vérrög agyban
Nem öl meg
Miért, miért nem ont
Lovak patája arcomon
Vért; port számba, szemembe
Hisz te vagy
Lenned kell
Miért kel hát fel a nap
Miért esik eső
Hajt a zab
Kék az ég…
Csak pezsgő a vérben
Sav a sebben
Emlékezés, ugyan!
Csak te vagy
Egyedül nekem
Ha érzem, ha nem!
1998. május 27.
People are killing people,
Men are singin’ a song,
People are buring people;
They pray for God:
People are killing people
Lord has gone…
People to People say love
Each-other
But there’s
People kill people
And Lord has gone…
1998. Április 13.