Crossroads against us
The rails missing
The mystery awaiting
But how to survive
Patience is the past
Time flies
The wrinkles are
Already deep
So shout loudly
How to survive
Chances faded away for
Us
Kneel for prayer
To noone’s Lord
Words up into the air
But whilst they become raindrops
Fall back onto the ground
All is crying over the world
2025.01.09.
Mint éjjeli lámpa a Délben
Nem is ragyogsz, nem is élsz
De fénytelen éjji magányban
Lesz csak egész, a világ a tiéd
Vízben elázó sebben
Nem perzsel, nem éget a kín
Csillám homok sivatagban
Érez csak fájni a szív
Hol úszik az égen a vándor
Szakálla mögül ha lenéz
Mind látja Korok közt az éjjen
Új lámpák fénylő tüzét
2025.01.09.
Kékes fénnyel daloló hullámokkal úszva
Alattam boldog mély meredély,
Tökéletes érintéssel húz le
Aljára – ajkán kedves mosolyával – a végtelen remény.
2024.12.20.
Be akarom zárni:
a sok kis kereket,
Egymásba érve nézni:
Hogyan futnak együtt;
Dobozba rakni ami fáj:
A színeket, a hangokat, az ízeket;
Felrázni, magam,
Elrejtve a könnyeket;
Kis acél húrt a szívemből feltekerni,
Nem baj ha vág,
Csak feszít, itt jobb lesz már;
A dacos ego-t a percnek,
A tehetetlent az elmúló órának,
A véknyan szaladó reményt…
Majd ujjaimmal tekerni őrülten visszafelé…
Puki emlékére…
Csak hagyni egy csillagot az égen,
Úgy ragyogni hogy lássák máshol,
Hol keresnek hasztalan a fekte űrben;
Fáklyánk mutasson sűrű fekete jégben,
Mire a hangok és a kép elér valahol,
Lássák mitől volt szép régen;
Mert sok szóval és agyban, testben élő részen:
Itt kering csak a porban és nem lelve sehol,
Elbújva várnak öreg hullámok üregében;
Simogatnak, udvarolnak, felpofoznak, tépnek a szélben,
Hívogatnak, kérik mondjam, énekeljem mindenhol,
Csak hagyjunk mindenkit ragyogni szépen;
Ahol fáj, ahol jó, ahol meghalnak éppen,
Jöjjenek és mondják el a téren,
Felpezsdült vérben mindent, felvillanó fényben:
Az ember itt élt, ennek a csillagnak tövében,
Termekben mutassák mit lelt mezőn,
És alant hogyan kereste hitben,
Veszett el és felállt kínban, szerelemben,
Pörögve szédülésig, járt az égben,
Egyedül várva a csodát itt a szívben.
Mint megannyi halraj,
Hajad múló ezüstje,
Rozsdáló aranyként csillog a szélben:
Öreg barátom, hát meglátogattál?
2020.11.19.
Nigel Kennedy: Vivaldi, The New Four Seasons
(Hová repülsz madaram?)
Bevezető:
A mennydörgő hullámok hívnak haza hozzád,
A szétmorzsoló tenger hív haza hozzád;
1.
Egy sötét újévi éjszakán
Clare nyugati partján
Hallottam éneklő hangodat:
Szemed táncolta a dalt,
Kezeddel játszottad a dobot; látomás volt csak;
Elhagyva a zenét, a tánc repített minket
S ahogy lopva a tengerpartra értünk
Éreztük a sós óceánt, s hajunkban a szelet;
Mikor szomorúan álltál meg;
2.
És akkor tudtam menned kell:
Az én világom már nem volt a tiéd,
Láttam szemeidben; már ott voltak
Az idő keresztútjai,
Nem sejthettem miért múlik minden el;
Ahogy tekintettünk a hullámzó habokra
Egy vízió szökellt át rajtam
Dübörgő patával és verdeső szárnyával
Arra, a felhők közé tova…
Utószó:
Ahogy indultál hallottam, hogy még szólítod nevem:
Olyan voltál mint bezárt madár,
Aki széttárta szárnyát, hogy repüljön,
De az öreg utak elvesznek előtted –énekled,
Ahogy repülsz –nem értem hová repülsz madaram?
(Loreena McKennit: The Old Ways)
2001. március 26.
Hagyd el a pezsdítő dallamot hegedű!
Valami nagyszerű kell most,
Ami felold, elragad; s
Szemem csillagködbe vész
S ti barátai
Orgona sípok, szavaljatok!
Mélyről mondjátok:
Sír a vonó alatt a húr
Nincsen lég, szilárd, s folyó
Nincsen fény, sem sötét
Hangjaitok úsznak csak a térben
Teremtő csodái;
Szövetek, csontok: élet
Velük hívja életre a lélek;
Zengjétek:
Mit sír az eltűnő,
A halandó; mit ír tollal
A kezem: szerelem.
(Albioni: Adagio hegedűre és orgonára)
2000. április 17.
/ s minden népek /
a krónikákból,
Ki ma hős, igaz,
Holnap dúl, gonosz
azon a földön
Szívedbe mondják
Tetteik mind
S beszélnek
Őseik arról:
mi erkölcs,
mi hit
Az idő tengerén
a végzet,
Az apa ma megbocsát,
S majd fia tiporja
Díszes könyveit.
William Wallace tiszteletére
1314 +
1999. augusztus 29.
Kétszer születtem
Kétszer haltam meg,
Kétszer nőttem fel
Két apám, s két anyám;
Kétszer szerettem
Kétszer hagytak el igazán;
Nap, majd hold az égen,
De felhők úsznak el
Zátony az éji tengerében
Sziget az élet hajnalán
Sok életet élni, s újra
Lélegezni oly sokszor
Egy órán; érezni a vándort
Út porán; várni:
Mikor jön el hozzám;
Gyolcsba csavarni, elásni
Virággal takarni, hagyni elszáradni
Új termőt várni elmúlás sarlóján
Dobbanásról-dobbanásra élni
Tejet inni, kalácsot majszolni
Borban megmártózva
Kenyér testet enni
Meghalni, feltámadni!
(Bach: Air)
1999. Január 29.