Kategória: Versek – Poem

Mi dolgod vélem mond, csúf halál,
Ifjú korom bűneink átka vagy netán,
S a ráncokkal is vénülő fiatalságom fizet?

De nem lépek önként frigyre veled,
S szívem törni nem fogod egyszerű
Hiúság rabigájával, nem félek tőled időtlen!

Tintát könnyező tollam szánt, vág
Mély sebet reménykedő, borostás
Gúnymosolyodon; távozz, kotródj!

Mi dolgod velem mond,
Mit kúszol koponyám,
S gerincem mélyire?

Tán ijesztenél porfölddel
Mit fölém szór a gyászsereg,
Vagy károgó fekete madárral?

De veszítesz csúf halál,
Hisz’ boldogan térek majd pihenni
A sok képet gondosan számba venni –

Szolgám leszel csöndes, együgyű.

2003. augusztus

Tüdőt kaptam lélegezni
S hangot, hogy elsőnek ordítsam: fáj!

Ajándékba kaptuk a fényt,
Hogy ezer színben tündököljünk;
Miénk a szél, kölcsönbe
Hajunk táncoljon kedvére

Miénk a felhő, s termése
Hogy a föld teremjen nekünk;
Ajándékul raktak e testbe
Hizlaljuk, s tegyünk kedvünkre;

Ajándékba kaptuk az időt,
Hogy szép, boldog véget érjünk
Miénk a csók, s az ölelés örökre
Ahogy ősz hajam hullik majd kezedre

Miénk testünk halk neszezése,
Hogy végtagokban végtelenül keveredve legyünk:
Ajándékba kaptuk szerelmünk
Időtlen hűségben dobbanjon egymásért szívünk.

Téged kaptalak szeretni
S lelket, hogy én tiéd legyek.

2003. július 14.

Árnyékos falak közt
Rejtezve bújunk
Éltető Atyánk, S Anyánk
Kitárt karjai elől;

Az éji ég tüzeit fújják el
Halott lángjaink,

De én még szomjazom
A friss forrás ízét,
Vágyom a köveken
Csengő csobogást;

Pedig az élő dombokról
Űzzük ki testvéreink léptei nyomát;

S ahogy elfogy a szó
Mi a tettről beszélhet:
Fordul a kés már,
S a kézbe szúr.

2003. május 27.

Haldoklom, most lesz 26 éve,
Hogy mérges levegőt szívok be
Azt hittem, de mégsem nem: Nincsen élet a földön sem

Csak darázsfészkekben
Dongó nyomorult lények;

Ha már repülni nem tudok
– s félek is ott fent –

Miért nem lettem egy
Hal a vízben?

Hát hol az igazság,
Velem biztos nincs
Embernek születtem,
És szégyellem.

2003. május 15.

Állok az időben
Mint zöld szobor
Lábamnál moha lep el

Szememből kifolyó, rám száradt
Fekete könnyek:
Fák gyűrűi, időtlenek;

A vándor madár
Hányszor köszönt el már válamon,
S néha egy kis darab lehúll,
Az érc haza tér

S a többi álmodik:
Földbe vágyik vissza mind.

2003. május 1.

Kezemben virág, Szívemben szivárvány:
Fényed boldogság;
Kedves, s éltető talány

Átnyújtom virágom
Színes tinta cseppekben,
Hogy mosolyod lássam
Minden gondtalan percben.

2003. tavasz

(Hazafelé)

Arcomon szalad a szél
Suhanok öntött utakon
A folyó felett hazafelé

Végtelen fényei köszönnek
Derűvel ellepve
Kívánnak jó estet

S ahonnan már látom a túl partot,
Ahogy közel a furakodó fényszennyezés,
A város falaiból kinőve
Hidak állnak magasban

Apró lámpák lánca írja
Őket az éji égre
Egymásban, egymást megkerülve
Olyan távoli szabadban

Éjben ágaskodó darutornyok,
Karcsú acél szobrok
Fénylő koronái

S máris csak csillagok
Ők is, kik még elköszönnek
Szél játékai, s némán figyelnek

2003. április 07.

Ahol nincs fal,
Ahol nincs zaj,
Ahol hallom a fű, hogy nő,
Ahol az égbe nézek föl

Ott akarok élni
Fák között nyugodni
Madárdalt beszívni
Farkasokkal beszélni

Folyóban fürödni
Szélben szárítkozni
Dombokat járva
Tűz mellett hálva

Ahol ott a föld
Ahol a csillag fény elönt
Ahol vár a tűz
Otthon, mi minden bűnt elűz

2003. március

Virág az asztalon
Teád bögrédben
Lassan kortyolod
S a világot rajzolod

Kezeid között születő
Arcok: ajak, szem,
S a kéz, kézben a csokor
Múló élet, múló szenvedély

Zene, mindig, a dallamok
Papíron a karcoló grafit,
Ahogy ruhád ujja
A papírra ér, suhan

Szemed, arcon mosolyod
A levegő oly meleg, nyugodt
Én fáradtan dőlök el
Ott belül, elképzelt karjaid között;

Meghalok, belépve, üdvözölve
Az elmúló nap perceit
S a füstben elhamvadok

S mikor indulok: újra éledőn,
Majd ajkam arcodon, s
Várom az elmúlás csodáját

2003. március 19.

(téli éj)

Ma éjjel sötét vászonba csavarta
Magát az ég
Elfödve előlem a holdban ragyogó
Arcod vonalát

Melyre ha feltekintek minden
Fáradt, napvégi csendben
Boldog álmot ád

Olyat mibe kezedben kezem,
Szívemben szívem,
S lelked lelkemben
Örökkön együtt hál

Egyben egyként, a végtelenben
Ahol a két paralel is összeér
Ezt látom az égre írva én

2003. február 19.