Kategória: Versek – Poem

Végtelen tejszínben
Megannyi mákszem
Rebbenő verébhad
Úszik át az égen

Öreggé fagyott, szakálas ágak
Megrázva magukat hóesőt csinálnak
Lent a hidegben egymás mellett álmosan állnak
Utána intve minden elszálló madárnak

Átszakítva erdőt kígyózó út, hosszan;
Néhány sor fa után ködbe burkolódzva,
Ismerős házak közt, fák mellett sorban
Rohanok, szaladok, repülök át rajta

S az otromba szivarfüstkarikákban
Tűnnek el tervek, látom
Milyen üressé válnak a légben,
Milyen semmit mondó, színtelen álom

Megnyílik a függöny, befogad a tej szín
Eltűnik benne végtelen mélyen
Békés jégerdőből erőt merít szívem

Suhannak a lámpák, már az esti ködben
Sárgák, kékek, szaladó ezüstök
Békés kavargásban talán el is tűnök.

2003. január 20.

Elnézek messze, a távolba
S látom a sok, ágakra hullott
Hótól meggörnyedt testet

Tovább nézek a téli, fáradt estben
Fejemben gondolatok játszódnak
Miközben követik elképzelt
Tested vonalát.

2002. december 18.

Milyen szél fú’
Milyen szél fú’

Fűszál közül a réten
Fák közé erdőségben
Kabát alá bújik
Onnan is kibúvik
Milyen szél fú’
Milyen szél fú’

Jó hírt hozó, rossz hírt hozó
Kinek-kinek milyen való
Esőt hozó, napfényt hozó
Milyen napra milyen való
Milyen szél fú’
Milyen szél fú’

Szegény embert kényeztető
Fázós bundát megcsipkedő
Rojtos szoknyát emelgető
Szőke tinccsel incselkedő
Milyen szél fú’
Milyen szél fú’

2002. december 8.

Nincsen sebesebben, s szebben szálló égi lény,
Mint a te csókod, s törődésed velem,
Mi a világ végestelen végére ér utánam
Ahogy féltő gondod őriz engemet;

Nem is tudok mást, mint kinyújtani
Szerető szívemet, első sóhajtásom reggel
Neked ajánlani, a Nappal delelőn
Forró ölelést küldeni madárdalba fonva.

2002 november vége

Hírt visz a szél
Sárga hírnököt
Ágról tépett megannyi
Fáradt, lassú levelet

Meddig tart
– Kérdezem tőlük –
Ez az ősz itt?
De csak lassan hullanak

Magányosan utolsó útjukon
Szemem kíséri őket, s
Szívem oly bizonytalan;
Meddig tart az ősz…

Míg a húr rezeg,
Súgják halk neszek;
Mennyi árulás, könny
Minden elfeledett perc megett

Ó szépséges hírnökök
Végtelen vándorai,
Évszakok gyermekei

Meddig tart szívemben az ősz
Mennyi Tél, mennyi Tavasz, mennyi Nyár
Hoz hozzátok újra el,
S örökre már.

2002. november 18

+
Valahol Európában,
még emberek élnek egy gyárban,
Felkelnek reggeli csendben,
Bedobunk egy felest és rendben;

Valami messzi országban,
még élnek egy táguló világban,
Azt mondják nekik: Állam
Azt kell szolgálni bátran

Valahol Európában,
Még taposnak a dagadó sárban,
Megtöltik a történelem könyvet,
Mint Andersen, hogy elhiggyed;

Valami Európában
meztelen állunk, nyakunkon sál van
Hideg van, piszkosul fázunk
Elvitték balra, s jobbra minden adósságunk.

+
Valahol, valami nyár van
egy oly’ távoli házban,
Ahol még Emberek laknak
Hová töltény nem hullhat;

Oda elszeretnék menni,
fák közé a földre leülni,
Hallgatni madárdalt csendben
Feledni gépek zaját, s rendben;

Oda nem lehet eljutni,
Csak a szemet kell behunyni,
S repülni térben és időben,
Már hallom is a tengert a szélben:

Valahol, mindenhol,
itt, vagy mindegy hol
Roskadó, elvásott eszmékkel
Vasban, becsukott szemmel…

2002. november 4.

Hullámzó testemben dobbanó
Torkomban rekedt tetszhalál,
Fogak közt elszökő levegővel
Préselt szavak,
Agyhalálban születő mozdulat,

S csak reflexek szememben,
És már azt hittem elhittem,
De nem te vagy…

2002. október 26.

Megöltük a csendet
Elloptuk az éjszakát
Állunk a víz felett
Nem halljuk a rend szavát;

Kifeszített bőrök hangja,
Vadász ének, talpak tánca
Hív, s kérdez öröklött,
Eltemetett korokon át;

Nem ért minket, múlt kísértet megriad;
S már nem is kérdez
Én ülök csak értetlenül, félhomályban nézve
A fénybe fújt füst sóhajtó titkát

A sarokba süllyedve mélyen,
Meghívlak magamhoz Szellem:
Lelkem kósza vándora
Vigyél messze, hozz látomást;

De most, mintha nem is lett volna
Nem is szólt volna: elsuhan;
Szél támad valami résből,
Elindulok, átlépem a tegnap komor sugarát.

St. Tropez hajón, 2002. október 26

Nem jönnek a képek
Nincsenek hangok
Üres dobozt kotrok
Levegőt dobálok;

Azt hittem voltam,
Hittem, nekem is volt múltam
Régi barátok, hiába kiálltok:
Senki nem szól rám;

Úgy tűnt el hirtelen
Nincs is mit felednem
Vagy elhagytak mind, szótlan
Ahogy elhagyom én is a világot.

2002. október

Nem akarok új lapokat
Nem akarok írni
Elfáradt a kezem
Elfáradt a szívem
Kiapadt a tollam
Hagyjatok meghalni

2002. október