Kategória: Versek – Poem

1.
Röges utak visznek –csöndben-
Fákkal szegett szélben,
Madár dallal örvend minden
Zöld korona nékem:

Hűsbe vonva kövek közt,
Kövek közül föld zöld szívén,
Megannyi szín harsan;

Röges útnak mentén
Roskadok egy padra,
A kövekre nevek vannak
Feketével írva.

2.
Röges utak visznek –könnyekkel-
Fáknak énekében,
Zenével köszön minden
Hulló levél nekem:

Hűsbe vonnak kövek,
Kövek közül porszívem ád
Talajt gyökereknek;

Röges utak mellett,
Lehajtott fejjel
A köveken keresed majd
Nevem feketével.

2002. május 19.

Kérdezem hallgatag szívem:
miért e zaj, ahogy dobol,
ahogy most elnyomja suttogásom,
hová siet, s zakatol;

Illatos nap, selyem órák
-első nap a szem dalol:
megannyi apró rezdülésről-,
s minden mosolya szívemig hatol;

Tánca lelkem derítő ünnep:
minden karcsú, könnyed mozdulat,
mint fűszál, miből kisbogár ha röppen,
ahogy szemem előtt elhalad;

Telve szívem tőle ittasan
erről beszél untalan,
s ha beszél; ha hozzám;
ha rám néz:

Illőn szólni néha nem tudok,
s ha szólnék; ha hozzá:
félek talán majd nevetve
messzire szalad.

2002. április 15.

Mennyi fáról téptem
Zöldet, s szavaltam
Balra: szeret,
Jobbra: nem szeret,

Hány csillagot számoltam
Villódzót, míg pislogva,
Végül mind csak
Arcomon csillogott

Mióta ringat a kék-egű-remény
S kísér madárdal untalan,
Hogy felhőket szólítson
Megint, ott belül

Meddig kell, s még meddig
Játszom a mosolyt; pihenni,
este fáradtan engedem le,
Hogy holnap arcomon higgyem újra el:

Mosolyomban boldogságom
S végtelen az űri kert is
Nem lesz ág mi mást felelne

Vihar verhet, szárnyalok!
Velem vannak mind szerelmes
Csalódások, s víg dalok.

2002. március 10.

És január vége volt,
Szakadt az eső az égből
Az autók mosták le magukról
A tél sáros mocskát;

Az emberek álltak gombákkal
Kezükben a réten
És várták a villamost,
Jöjjön és legyen vizes minden most.

Én vártam és vártam, hogy hulljon a hó
Repüljön egyszer még egy hógolyó
Az éger, … az égre

És kopasz fák álltak a téren
Itták az esőt halkan, szépen a csendben,
Én csak ültem a házban a lyukas tető alatt
Egy csepp, és még egy csepp
Koppant az üres vödörben
Kinéztem ablakon, láttam még lépte nyomát
A teraszon csúszott a jégen bakancsom
A tél nem is olyan régen még
Erre járt

Én vártam és vártam, hogy hulljon a hó
Repüljön egyszer még egy hógolyó
Repüljön egyszer még egy hógolyó
Az égre, … az égre

… elcsúsztam a teraszon, a jégen.

2002. január 30.

Mikor tükröt tartasz elém,
Arcod látom, mosolyod csókolom;
Mikor ujjaid zongoráznak, érzem
Minden idegszálam, ahogy
Testemben összefutnak.

Ha azt mondod rossz vagyok, én elhiszem
Talán megváltozom, talán még sem…

Mikor patakok futnak ajlamon
Szívemre eső esik
Mikor nap süt, de
Szomorú fák hajlanak a szélben,
Mert nem vagy itt.

Ha azt mondod olyan rossz vagyok,
Miért jó neked?
Miért kéred, hogy rossz legyek?

Azt hiszem megváltozhatok.

2002. január 10.

Miért kérsz minden bánatot,
Miért kell az a perc
Amikor láthatod:
Hogyan érzek, mikor félek…

Minden szó, amit mondhatok,
Az életem, és minden vétkem,
S az a kevés jó amit tettem
Tiéd lehet, de itt van még egy:

Kicsiny dobozba zártam
Tedd el kérlek, ne dobd el soha!
Hord magadnál, többet kapsz,
Mint bárki kérhet, azt a

Kezedben dobogó szívet.

2002. január 10.

Mint villám, dörögve
Szivárványt az égre téve,
Vagy napfényt jéggé dermesztve:

Úgy jönnek, mint a cseppek,
Koppannak, robbannak;
Sötét felhőbe bújva lebegnek,
S a szívben vihart kavarnak

S a fák csak állnak
Vizes levelek hullnak
Az ágak recsegve hajlanak
Új karikák íródnak kérgeik alatt.

2002. január 6.

Nevess mert fáj,
S mosolygok mert én is vérzem;
Táncolj, mert kínoz,
S veled leszek, hisz én is vérzem;

Nézd a holdat, éjjel a csillagot,
Újra a tegnapot nem láthatod;
Mert megfordulnak, s elhozzák a napot,
Ne tudd: hol vannak a csillagok!

Nevess, mert könnyes a szemed,
Én sírok még, emlékezek;
Táncolj szabad, könnyű tested,
S lelkem száll veled, merengek.

2002. január 06.

Mikor eljön az éj, és felhőbe bújik a telihold,
Vak denevérként szállok a szélben éhesen;
Míg a földön múlt árnyéka a folt,
Magasba tartom, az égre széttépett szívem véresen;

S megannyi ág, és levél zúzza szárnyam,
Sikítva zuhanok öntudatba, és félek élni;
Ahogy elvész a fény, mibe eddig fönn’ kapaszkodtam,
Sírok szakadt szívekre nézve: s rettegve hullok alá sötét árnyakhoz megtérni

2002. január 2.

Hegedű, hosszú; gitár pereg;
Hegedű, szaggató; jajgató,
Üvöltés: mély torok tépi szét
A hang minden színét,
Kiálltja nevét;
Minden bűnös tettét

Dob robban, az őrületbe hevít
Vörös rózsák, a fény
A padlón a sarok koppan
S a testre feszülő kéz,
A tangó segít, ó segít…
… élni így.