Versek – Poems
Agyamban lüktet az éji puszta
Édes illata, nedves fű ringatása
Levelek altató susogása:
Elhullok, hullámzok a kövér
Búza sárga mezején, hol
A hegedű szól, szél fuvallat
Lég tengerén csillag altat:
Messzi, messzi földön, mint
Hulló csillag teliholdról zöld felé
Leszállok, csendben állok
Rád gondolok, s vágtatunk
Álmomban; felébredünk:
Ma is,
Egyszerű földi lény vagyok
Békében, egyedül, egyedül.
2001. június 5.
Szelíd forrását lelkednek
Fénylőn dicsérném,
Mosolyod, s bársony bőröd
Illatával élnék mámorban
Bármerre néznék, bármit csinálnék,
Életem dobbanása éltetné életem.
S takarnám fázó, gömbölyű vállad
Harmatos reggelen
Halvány leégett gyertyák közt
Téged nézve dúdolnék melengető szelet:
Oly boldog lennék veled!
2001. május
VT
Mint halott bölcsőjében
A ringatás
Úgy kényeztet a világ
Magamban –roskadón
S néma telefon
Amibe beszélek:
Ő megértőn csak szaggatva
Sípol egy picit
S a házak, az utcák,
Mint piramisnyi por,
Megkövült szürke
Önzése folyt meg.
2001. május
Szép tavaszi reggelen
Rózsa szírmán harmat,
Rád gondoltam tövében
S kis versembe rejtettem;
Fűszál volt a tollam
Rózsa kelyhén tinta
Tölgy levélre írtam
Madárdallal harsan.
2001. április
a,
Mert szomorkodunk és sírunk,
Többre tartjuk önmagunk;
Mert azt mondták nekünk mások vagyunk, de
Többet másoktól csak magunkért kapunk.
b,
Ég és Föld között
Eső és Napsugár
Mossa, szárítja
Lelkedet;
Hagyd, hogy szavaim
Boldoggá tegyenek!
c,
Azt hiszem egyszer mindenkinek kell, hogy fájjon az élet,
Kell, hogy tudja a szó hogyan sebez meg,
Hogy gyógyítani tudjon,
Mert úgy látom sok még az elfojtott, sebzett élet
Csak mond nekik: szeretlek; és boldogok lesznek.
2001. április 1.
Akár szobrász keze alatt a kő, vagy
A művész előtt a kép,
Úgy fogan meg tollamon az élet;
De én valahol máshol élek.
2001. április 1.
(Hová repülsz madaram?)
Bevezető:
A mennydörgő hullámok hívnak haza hozzád,
A szétmorzsoló tenger hív haza hozzád;
1.
Egy sötét újévi éjszakán
Clare nyugati partján
Hallottam éneklő hangodat:
Szemed táncolta a dalt,
Kezeddel játszottad a dobot; látomás volt csak;
Elhagyva a zenét, a tánc repített minket
S ahogy lopva a tengerpartra értünk
Éreztük a sós óceánt, s hajunkban a szelet;
Mikor szomorúan álltál meg;
2.
És akkor tudtam menned kell:
Az én világom már nem volt a tiéd,
Láttam szemeidben; már ott voltak
Az idő keresztútjai,
Nem sejthettem miért múlik minden el;
Ahogy tekintettünk a hullámzó habokra
Egy vízió szökellt át rajtam
Dübörgő patával és verdeső szárnyával
Arra, a felhők közé tova…
Utószó:
Ahogy indultál hallottam, hogy még szólítod nevem:
Olyan voltál mint bezárt madár,
Aki széttárta szárnyát, hogy repüljön,
De az öreg utak elvesznek előtted –énekled,
Ahogy repülsz –nem értem hová repülsz madaram?
(Loreena McKennit: The Old Ways)
2001. március 26.
Céltalan szabad Ádámként létezni,
S minden hibát a múlton számon kérni:
Hasztalan tekergés;
Minden almánk Éváinkon kérve számon
Kishitűen zárkózunk a csöndbe,
A tudatlan magányt sírva vissza;
Haldoklunk a bőség börtönében,
S bezárva az ajtót, imáinkban sírva
Sajnáljuk önmagunk.
2001. március 18.
Mikor a nyugvó napba nézek
A hegyszerű fellegek felett
Apró emlékek gyűlnek,
Sírok minden eltévesztett mondatom helyett
Mikor a kelő napba nézek
Téged akarlak látni,
De ha tükörbe nézek
Nem merlek szeretni
2001. március 16.
Egy arc, egy kedves boldog arc:
Egy pillantás, ami az enyém:
Magamban őrzöm, s az érintést:
Mert tudom, neki soha el nem mondhatom.
2001. március 16.