Versek – Poems
Elvágtam az emberek folyamát,
Eltéptem a kérdezők hadának vonalát,
Eltaszítottam a szeretőm mosolyát;
Eldobtam az érzéseket:
Sötétség, csend, szagtalan
Se hideg, se meleg;
Végtelen közeli:
Várom a csend szavát
Vágyom a semmi mindenségét
Vágyom érteni miért
Várok, nem sietek:
De még fáj.
2000 szeptember 4.
Hányszor rajzoltam a papírra
Betűk formáján a gondolatom;
Hány éven át, hiába talán;
Hányszor, s hány éven át
Nem fogok tanulni, életem
Könyvéből, s kínzom majd magam
S másokat;
És miért hiszem, hogy ezt itt,
Ha olvassa más, majd gondol
A saját életén túl mást is:
Hogy talál majd benne:
Formát, színt, izzadt
Homlokomról, vagy megtelt szememről
Cseppenő nedv nyomát a papíron.
2000 augusztus 26.
Egy szóba mártott gondolat,
A toll amivel leírnám;
A zsíros, tépett papírlap:
Egy elégett gyertya csonk,
A lakkozatlan ragyogás
Mellette a zárt ajak, a csönd.
Egy pohárnyi vörös folyó
Átal szeli asztalom
A földre cseppen, s csobbanó:
Testemből hulló életpír
Halk bogár, ki mit se fél
S nem érti ő mit az élet ír,
Nekem.
2000 augusztus 24.
Te, hallod? Emlékszel még
Rám? Tudod, aki köszönt
Neked, mosolygott, s akire
Vissza mosolyogtál;
Aki fogta a kezed: nem?
És Te, Te hallasz?
Hallod amit mondok;
Csak megszokásból nem
Válaszolsz; látom jobb
Így neked, elfelejtelek;
És Ti, láttok engem
Onnan a szomszéd asztal
Mögül, ahová bújtatok
Mikor beléptem? Ti is
Előlem menekültök el?
Én hová fussak magam elől?
2000 augusztus 23.
Háborgó vízre veted
A süllyedő hajót?
Ím legyen halála általad,
S a sorsé egyben:
”Mi kegyetlen”- mondod
Majd, mit ő tett, s ő tesz
Veled majd úgy, s váratlanul
Miben bűnöd kétszeres lesz!
2000. augusztus
Elrejt némaságtok,
De látom arcotok,
Ha nem is néztek rám
Meghallom suttogás’tok
Ha nem is mozdul ajkatok
De arcomba vágjátok
Bosszú ökleiteket; ne
Ocsmánykodó színészettel
Hasítsatok békétlen lelkembe, mert
Magatok ellen fordítjátok pusztító szívemet!
2000. augusztus
A csend beszél
Két üveg után, már csak
A némaság mondja neked mi van
A kedves hangok,
Mit hord a levegő,
Melléd ér, s válassz:
Ki utál kevésbé,
Válaszd őt;
S szeresd, adj neki mindent
Holnap már nem is érdekes
Úgy sincs semmid
A csendbe burkolózz ha kérdez;
Add oda álmaid
Nem kell csalódnod már
Többet, mert nincs már semmid
Vége a hazugságnak,
Mert hallgat, de nem ért
Meg. Ne kérdezd: élet
Miért, nem ölsz meg
Büntetés minden perc
A levegő, izmaid fájdalma
A csend beszél
Két üveg után, már csak
A halált vágyod, a megnyugtató halált
2000. július
A múltban kereslek,
A fák között, s a réteken
Vágtában, s lépteken
De már csak felhők közt érlek;
Tavaszban, nyárban, őszben,
Míg füvet látsz a réten
Látlak én is boldogan
Szaladni, s végtelen
Télben eltűnni;
És én: búcsúzni jöttem
Hozzád, mert itt a tél:
S borit az elhullt levél;
Búcsúzni jöttem barátom
Megköszönni az éveket, a végtelent
Emlékezni minden léptedet
Búcsúzni jöttem hozzád
S csak a hűvös porhüvely köszönt:
Bocsásd meg nekem:
Jó utat a végtelen zöldeken Barátom!
2000. július
Harcolni jöttünk
Harcolni erre a világra;
Bűzös, mocskos országot,
Zakót, egyenruhát szolgálva;
Egymás hátára kell másznunk
A másikat a mélybe taszítva
Ne legyen erőnk, s időnk
Vígságra, boldogabb napra
S míg a hófehér mosolyúnak
Oly szuvas a foga, már
A sötétség is fehér ingbe bújva
Fogad, s elveszi mi a fogtömés
Után megmarad.
2000. június 21.
Oly sok a bűnünk,
S az élet oly rövid,
Hogy megbánjuk,
Mit elkövettünk
Bármily kevéssel
Sértették is az ég
Szavát tetteink.
2000. június 21.