Kategória: Versek – Poem

Mily jó nekik, ’mint hallgatják dalom,
S hagyják elszavalni minden rózsafényű
Titkos gondolatom;
Oly megadóan tűrik a szót, az elme s
Szív fájó, remélő versszakát
Majd fürdőt vesznek a fényben,
Mely tisztaságuk hirdeti:

Addig telhetetlenek, míg
Szavammal mélázom testükre font
Indáik közepén,
De már ha csak egy szállat
Hajtanék is félre, érintve a pőre bőrt,
Testembe mélyed mind az átok vaskarom
Majd nevetve néznek rám mézédes mámoron
Aztán a porból csalogatva bontanak
Reményt, hogy lesújtsanak megint.

1999. október 21.

/ Into the West /

Okos szemű szép fehér ló
Szívem hordja szívében
Benne lángol hegy, mező, s tó
Vágtat lelkem vérével

Nem lehet ő emberé: nem lehet
Az ördögé; nem lehet csak
Éj színe, s ébredő ég börtöne

Hová Isten szülte meg,
Ahol istenként fog halni meg

Okos szemű szép fehér ló
Tűz a múlt, tűz a jövő
Fáj a világ, fáj az élet
Rohanj, rohanj fák közé…

1999. október 20.

Mert jó vagy,
Mert igaz,
Szép; s boldog az
Kinek e lényt jelent
Komoly vigaszt: Te,
Boldog és szerény
Tiszta szívű fény;

Adj kérlek a tűzből
A sivatag forró jeges
Homokjából, a világ
Minden tudásából:
S, nyugtass kebleden;
Hogy menekülő szívem
Nyugodhasson ölelő szíveden.

1999. Október 15.

Hullám

Surrogó vásznak egymáshoz
Érve siklanak, hajlanak
Meg-meg törve játszanak
Egymással, testünktől melegen

Illatokban lengve
Lelkem könnyű teste
Égbe törve kap
Gondolatid’ után
Tánc

Hangok hálójában
Színek hajójából partra vetve
Édes hullámokkal sodródunk
Egymáshoz lassan-lassan

Végtagok gyűrűben: érintve téged,
Érintve engem közel-közel
Érzékeny vonaglás, felgyorsuló testünk:
Az érzés finoman  jövel-jövel
Pillanat

Pávatollas tested részegít egészen
Utat kereső boldogságos szervek
Eltűnnek-eltűnnek
Tüdő megbicsaklik

Gyorsabbak a dobok
Pergő kemény testünk
Égető bőrében, izgatott szívünk
Lélegzet, szorosra fonsz, Csönd!

1999. Július 12.

Nincs csillogó fémpénzem
Aranyruhában

Nincsenek kincseim
Ezer lakatra zárva
Se pincében, sem toronyszobában

Nincsenek gyöngyeim
Nem is voltak soha

De, ha birtokom lenne reá
Csak neked adnám oda

De én nem is várok csillogást
Csak boldogságos mosolyban:

Ha Te vagy nekem titkom
Szívemben elásva…

Minden hangod gyémánt:
Súgja a szél innen, suttogja
Onnan, hallom ébren is,
Hallom álmomban

Titok vagy titkom, édes
Titok nekem;
Nagy doboz, ajándék,

S kétségim’ beismerem

Szalagot bontanék, örülnék neked,
De félek meglelni a csomagban
Szívedet nekem sosem lehet…

1999. Július 11.

Élesen,
Csőbe dugott acéllövedék
Mit a szeg megütni kész,
S oly merész, hogy kívánja eltalálni
És a forróság oly’ csapdát szül nekem
Melyben elveszem, s kínlódva
Rohanok előre: körbe, élesre töltve

Kedves,
Ne szólj hát, ha ujjam szél simítását
Hozza arcodra csöndesen,
Ne kérdezz, mikor erdőbe érve lapulok félve
S lassú melegséggel telik el szíved,

Nehéz,
Szeretve, félve, vágyakban térdre kényszerülve
Álmoktól vezetve vágyni, hogy igaz:
De minden nap álom vagy, s most elmész majd,
S felébredek, míg el nem alszom újra
Izgató emlékeddel élhetek…

1999. Július 10.

Víz, folyik, folyik, kiömlik
Sár, iszap, eltűnni,
Idő, meleg, napsugár
Föld, göröngy, szélfúvás
Agyag, csend, megnyugvás

Néz, néz, szem, rések, fel
Él, üt, dobbanás
Lép, suttog, gondolat
Fekszik, halál, ordítás
Kő, szív, mindenség

1999. Június 22.

/ Zsófia /

Miért, miért rázza fel lelkem
Miért, miért rágja oly mohón szívem
Hiszen nem néz felém, s én sem szólítom már;

Halottam, s vele temettem önmagam
Az más kor volt, s fogadtam
Csak őt magamnak, de meghaltam;

Miért, miért költözött hát feltámadt
Új testembe régmúlt kísértete,
Mily hatalmakat nem vertem vasra egykoron;

Szerelem, mihaszna léha érzelem
Gúzsából csak tűz emészthetett
S hantomon mégis rózsa fakadt

Mit kell még elpusztítani egy embernek,
Hogy minden ajtót bezárva, hagyhassa
A holtakat: megtagadom magamnak múltamat!

1999. Május 30.

Páncélod lökdösik, hátadon fekszel,
Egyszerre csak azt hiszed majd:
Tenger hulláma mozgatja testedet
Nem pedig gondolkodó lények keze bánt

Homokba süllyedsz halkan
Sárba fulladsz csöndesen
Kínodban nem kapkodsz nyugtalan
Bátran temet majd életed

Ahogy így nézed az eget
Ezt olvasom ki arcod ráncából
Látom a sírhantot, de nézd ott
Egy madár, s itt én a szél – barátod

Könnyedén kapom fel páncélod,
S magasba ragadlak
Megmutatva a szigetet

Óceánt, s azontúl új szigetek várnak
Nem vagyok Isten, te sem vagy elveszett
Térképpel születtél, s kincsedet is megleled.

1999. Május 16.