Kategória: Versek – Poem

Ahonnan a szél fúj,
Merről a nap kél;
Ahonnan jöttem
S amerre tartok én:
Körben, s a felhők felett
Múltam jár megettem
Mit soha nem feledhetek

1998. Június 14.

1.
Csak te vagy
Ha érzed, ha nem:
Te egyedül

Sárból tapasztott,
Nap szárította
Golyón: nekem

Fák között a fény
Ég homlokomra;
Megvakít

A költöző madarak
Tavasza, kiket
Ösztön hajt párba;

Csak te vagy
Életem ösztöne,
Part a folyón

Szikláról a
Zuhanás,
A megérkezés;

Egy hét, egy délután
Lemenő nap,
Agyagos föld

Véletlen talán
A mosoly, csók
Érintés?

2.
Elmúlt fájdalom
Rozsdás kés
De vérzek

Csak te vagy
Nekem
Ablaktalan ház,

Szívben oxigén
Vérrög agyban
Nem öl meg

Miért, miért nem ont
Lovak patája arcomon
Vért; port számba, szemembe

Hisz te vagy
Lenned kell
Miért kel hát fel a nap

Miért esik eső
Hajt a zab
Kék az ég…

Csak pezsgő a vérben
Sav a sebben
Emlékezés, ugyan!

Csak te vagy
Egyedül nekem
Ha érzem, ha nem!

            1998. május 27.

People are killing people,
Men are singin’ a song,
People are buring people;
They pray for God:
People are killing people
Lord has gone…

People to People say love
Each-other
But there’s
People kill people
And Lord has gone…

1998. Április 13.

1.

a,
Kicsiny dobozban, a szoba sarkában
Piciny doboz van;
Kicsiny dobozban, a szoba sarkában
Piciny dobozban:

Én vagyok;
Izzó napsugárba néztem
Eldobott:
Plutó vagyok

b,
Ha szél fúj, még éppen utolsó
Rezgő illatát pendíti
Mosolyodnak,

Szemem esőbarázdáiban olvasom
Minden pillanatban rengeteg
Fénytörte intő búcsúzásod hópilleablakon…
2.

a,
Mag vagyok földgöröngyök
Nedves ásványiban
Sárban, iszapban és kővé dermedve
Is én vagyok

Neptunusz, Uránusz, Szaturnusz,
Végtelen világban,
Szívem mélyére zárva hagyott
Két farkast: szerelmet, s emlékezést

b,
Kipattanó rügyben, vérző
Boldog születésben jössz
Felém éppen

Azóta is fáj ahogy varrod szívem
Sebét itt, s minden percben
Míg így hagyod boldog vagyok ahogy téped szét ott…
3.

a,
Földbe növő gyökérnövény
Világ közepébe törő
Erősödő hófehér virágom
Magmába nyíltan égett el, nap mint nap

Ha Jupiter holdjáról ugrottam, Mars
Sivatagába, s hiába ittam
Az éltető Föld ólom gőzeit
Átszaladt rajtam egy villámmúltkép

b,
Kékségből lehúzol, de fák bársonyos
Gyümölcsével csiklandod talpamat
S ajkam csücsökit feszíted fülem cimpájához

Rád ha gondolok, s Jokerként hallhatok
Mert a méh sem felejti virág szirmát
S ősszel is csak levél avarban bújhatok fa alatt…
4.
a,
Mikor kipottyanva piciny dobozból
Kiesve kicsiny dobozból Vénusz köréből
Kiszakadva zuhantam át Merkúr tüzén
Mennyiszer perzselődve riadtam kezem

Elhúzván szoba sarkán
A kályha tövén,
Éjjel, a napot keresve
Álltam a tizedik bolygó helyén…

b,
S magmában álló hófehér rózsa
Tündöklő napban élő dns
Dús nektártól csepegő remény

Téged látlak jegyet váltva Plútóra én
S te adhatod kezembe a jegyet,
Vagy mondhatod megtelt, elfogyott, itt hagyott

Nem hagyod…
Kelemen Juditnak

1998 március 29.

Szétnézek, de nem talállak
Hallgatózom, nem hallhatlak
Ajtód kulcsát messze dobtad
Ki nem állhatsz: Te mondtad !

Fákat emelő föld,
Csöndes sírok teste,
Remegő pohárból csurgó létben,
Csöndesen érted sírok este,

Mielőtt rózsa lepne utamon
Ács kopogna faházamon
Te dobogni látnád még szívem
Úgy kívánom…

Ha holnap, holnap után, évek múltán
Kezem fognád,
Kezed fognám,
Szürke hajú föld napjáig, síromra hulló rózsámig…
Várlak…

            1998. Március 8.

1.
Üres csigaházat hordok hátamon
S benne búvok meg hangtalan
A máséban én

Míg azok üveg szavakban
Forognak kényeskedve
Lopott hangukon

Ezernyi fülemet fognám be
Félkezemmel, ólommal
Hoznám a csend jelét…

Míg azok kezében megrogyok
Házamat szorítva kígyó mosolygásukban
S a repedésekbe öltvén nyelvüket: én is megmérgedem…

2.
S apróságom útrakelve
Táblázott úton
Meglelte már a sivatag démonát

Kikez most szólna nyelvem, mi kinőve
Lifeg bőrzacskóban, elillant a délibábban
De minden egyes kicsi kőben látom az előttem
Állók tisztára kopott csontját

Mire már lábon álltam
Nem voltam már csak
Süppedő homokvilágban

A szélben ébredő maró szellemek
Táncoló tonnányi homok szemek
Palotákból néznek rám, kapun nevemmel
De átlépve rajtuk mindig hirtelen,
Megbotolván kiszáradt kútszerű cserép mélyedésben…

3.
Most is így nevetnek rám
Ahogy aranyban fuldoklom
Ők posztóban állva köveznek

Örökkévalók: akik szíve rongy
Sav ők, a fémen,
De fogatlan kutyák
Csak rothadó gyümölcsre leső férgek, halottra hiénák…

            1998. Március 8.

Nem lép már a szó
Oly könnyen tollamra
Nem fogja lelkemet
Könnyű ódára szívem

Nem kapkod kezem
Remegve, félve mit tegyen
Nem rogy meg lábam sem
Tagadva agyam parancsait

Nincs élet mi szólít
S elborítani sincs senkinek
Forrása,

Magamnak suttogom
Rekedtre a dalt, hogy hittem, s
Éltem köztük, e világban

            1998. Február 23.

Ahogyan ágban botlasz
S eldobod,
Mikor sáros vagy
S lemosod:
Úgy tégy velem;

Rám néznél
Napba nézz,
Hogy ne láthass,
Ne érezz;

Fekete gyémánttá fagytam
Te grafitrúd vagy
Benned marok csak
Mély árkokat
Hagyj el!

Bezárom immár lelkemet,
Bezárom szívemet,
Szavam, s testem marad csak
Nektek tükörnek:
Átláthatatlan…

            1998. februát 17.

1.
Arcomba nem nevet senki,
Elnéző mosolyra fakad csak
Aki nem szégyelli,

De már nem mond mást
Csak, hogy: “újat talált…”
Ha írok neki…

Ezrek nézhetnek szemembe
Keresem mindig a szépet
Ezerszer hívhatnak szerelemre
Szeretem mindig, ha éget

Szavamba néztek
Egyszer talán, aztán csak
Eltemettek, mert nektek
Egy vers: szavak csupán
Halott rímek

Azt mondják majd neked
Most te vagy neki…
Majd elfelejt

2.
Fekete űrbe dobott porszem
Kőbe égett csíra vagyok
S nézem az égi testeket

Ki mond bolygónak, mi
Körül köröznék, ki mondja
Hogy alvajáró, s vonzza égi tested…

Csak, forgás, forgás, kéj, csábítás
Döglött szavak baby,
Valami lassút, lassút, tested, lelked
Így szeretek,

Szavak szólnak, de nem hallok
Én is , én is,
De felálltok, s máris
Írok, írok, de nincs szivárvány
Köszöntök, s rejtve játszotok kezetekkel

Lábakon: izgató járvány
Bilincseket dobva rám
Minden szóval, pillantással drágám
            1998 február 6.

Agyam kapujában
Dörömbölve ordít a kétely
Elszakadt-e szárnya
Galambomnak, vagy eldördült-e
Fegyver, s az sebezte
Halálra postásom,

Ítélet napja várom
–tán két perce már-
Szárnya suhogását
Cirógató levegő sodrását
Piciny lábszárán örömnek forrását,

Vagy itt van talán, s meg sem ismerem
Mert elhagyta lelkem tavaszát
Vagy elvették tőle, s azért nem lelem meg
Kedves levelét,

Mely sötét odúban rejlik
Melyik autó sodorta emésztő
Víztócsába, amin átjárnak
A lovak, ízzé tépve foszlós
Betűit mikbe nekem
Kapaszkodnom kellene

Mert fenntartva őrzi életem
Hol, s merre van, őrjítve küszködöm
Talán csak háború, vagy talán
Harag, az nem lehet!

Nem teheted, nem lehet!
Minden madárral elküldöm ezt a
Levelet: szeretlek, várlak
Várlak, szeretlek!

            1998. Január 28.