Kategória: Versek – Poem

1.
Látod, embernek nevezlek
Pedig több az kit
Véremmé teszek meg, vagy
Fogad
Húgok, öcskösök
Nővérek, bátyáink
S földnek ég nem testvére
Mégsem

A nap mégis ő köztük
Jár fellegek közt éppen
Fel, s alá

Testvér a víz is:
Minden cseppje
A folyó: család

2.
Látod embernek születettünk
Hogy tudjunk, szeressünk
De többnek kell
Maradnunk

Szelíd szellőben kell
Égni, tündökölni, ha felhő
A napot eltakarja
Izzani-izzani

S egyedül ha ülni
Csöndben kell
Magamban

Húgom, barátom
Benned tündökölve
Szeretnék szállani

3.
látod embernek születtem
Szavak közt utat
Nem sejthetek még sem
Túl sok a beszéd

S ha szemekbe lelket
Nem látok még sem
-Pedig emberek-
Csillagodra gondolok

Húgomnak nevezlek
Mi vagyunk
éjjel s nappal azt mondod

S föld és hold között
Kis kövek játszanak
S néha el-el hullnak

Ők voltak hírnökök
Híreik: ők is barátok voltak …

            Bogányi Borinak

1997 július 30.

Kinyitom a szemem
Becsukom a szemem
Közte van a fény
Közte van a zaj
Közte vagyok én

Döbbent ideges állatok
Égető tüzetek, lángotok
Öl

Kinyitom a szemem
Öl
Becsukom a szemem

Kinyitom a szemem
Ááá …
Becsukom a szemem

Becsukom a szemem
Becsukom

1997. július 11.

Felmennék én a magasba
Fel én …
Onnan néznék le a földre
Le én …

Átal mennék színek
Útján az égre,
Élnék békén
Felhők tetején

Míg a Nap bejárja az
Égen az útját
Hallanám dallamos játékim
Rebbenő fuvoláját;

S az éji zenészt:
Hold karján megbújva,
Hol feledném a földi
… szavakat

Nem maradna hely kéjnek
S mámornak szívembe’
Nem lenne gondom
Holmi szerelemre

Hűs felhő mosná
Minden este az
Örökkön vérző
… dobogást

Felmennék én
Fel a hegyre
S onnan nézném
Az emberi bajt !

1997. július 3.

1.
Virágos fák fölött
Álltam a magasban
Néztem a csillagos eget
Hűs nyári estben ott fennen
Élesztgette a fényszórók el-el
Bomló fénye bennem
Már-már kókadó haragvó kínjaim

Mint markomban vízzel telt szivacs
S ujjbegyem tűszúrta fájdalma
Lüktet halántékomon
Mindez gyomromba harapott
Szívem, mellem, s
Velőm tépte szét

Szaggatott a lecsöppenő gondolatok
Visszhangja, ha földet ért bennem
Könnyem a mélyben
De csak nevettek a fák …

2.
Mikor gyermeki lélek
Puha kalapácsa zúzza szét
A harmatpohár szívét
Millió-millió darabra
Úgy hasadt szikrázó
Atomdarabokra –
Úgy szakította szét bennem a
Naiv kép ólom keretét
Akkor Zsófia:

S hullott a semmibe
Nem is volt gyerekségem
Azt hiszem,
Tudtam többé nincs barát sem …

3.
Húzhatnák késsel bőrömet
Égetnék lánggal testemet
Nem lenne szívem súlyához
Fogható gyötrő kínhalom
Mikor ott megcsalatva
Állva már sarkam élén
Messzi szép magasban
Vágytam lefelé
Sebzett kismadár utolsó
Útján sikló cél felé
miért is nem léptem
miért is nem engedtem
A szélnek, nem engedve
A földnek ki hívott lefelé

De egy lépés oly sok év
Egy lépés kiáltás: de némáé
A tökéletes zajban;
S a szerelem úgy hiszem
Testetlen, halhatatlan
Mindenem övé …

1997. július 3. (1996. tavaszáról)

Azt hiszitek: rímbeszédek
Szép szavak, és égi képek
Mesélnek: vigaszságul írom őket …

Olvastok, de nem értitek – képzelgettek
Hallgattok, de nem engemet
Talán valamerre messze néztek, mögém …

Igen messze-messze, távol vagytok
Híretekkel felkavarnak hanghírnökök
De nekem figyelnem kell rátok
Menekülnék, de elkaptok
Városotokba bezártok
S Istentelen műutcákon

Dobozokban, forró napon
Tikkasztjátok egymást is
Saját aszaló őrült birtokkal

Valahol szél beszéde
Harmat hűse, nap melege
Mesél: élj úgy

Élj úgy ember
Fű utcákon, lomb házakon
Erdő oltár vár:

Hol templomodban élheted
Végtelenbe zárt életed
Onnan való az én életem is …

1997. június 24.

Ne vegyétek el mindenem
Vegyétek el az életem !
Ha már elveszitek a  könnyeket
Elveszítem a bánatot
Mi marad …

Üresek a teleírt lapok
Szótlanok a mondatok
Mert süket fülekkel hallgattok
Vak szemmel néztek rám

Csak hold mellett barátok
Hajnali ködfoltok
Örökkön csak tűnő dolgok:
Emberek

Ne vegyétek el mindenem
Vegyétek el az életem !
Ha már ellopták a szerelmet
Elveszítem a fényeket

Mindenki csak elveszi
Testem, énem kirakós játékának
Apró darabjait, övéhez rakja
S eltűnök, el-el tűnődök …

Voltam, s vagyok múltam
Élek üres testben holtan.

1997. június 24.

Mesék végén
Álmok végén
Eltűnik minden
Csendesen

Becsukják majd a
Könyveket, hogy ne
Érhessed el kedvesem

Felkelsz egyszer
Felébredsz hát
Nem tűnik jónak
Semmi sem

Híd pillérén
Folyók szélén
Miért hullanál
A semmibe

Semmi vagy már
A föld sem tart meg
Senki sem szól kedvesen

Ó, felnőttél már
Azt mondják majd
S elkapnak
Ha leesel …

1997. június 12.

Tekintsd a fát
Lehulló virágján
Gyümölcs ébred
Halálból élet éled
Ahogy múltunk jövőnké lett …

1997. június 10.

Méterről méterre,
Lépésről lépésre
Mond mivé lettünk ketten
Mivé a testem
Mivé a lelkem ?

Ma megállok éppen, s
Mögém tekintek:
Árnyékom látom
Benne a tettet:

Húszévnyi semmi
Boldog születésnapot…

1997. június 10.

1.
Ó harmatos mandula szemek
Ó kedves, keskeny orrnyereg
S egy titkos ajak felett
Hamvas barackpír megett: báj …

2.
Fel-fel törő gejzírlelkem
Ünneplő lángokba öltözik
Szívem helyén, magány mélyén
Békés szenvedély izzik

3.
S mint behorpadó pohárból
Szalmaszálon át …
Fosztod ki heges sebek
Varas nyugalmát

4.
Napnak fénye sötét kráter
Hold túloldalán
Ha üstökösként átlebegsz
Szemem folyamán

5.
S kényeskedő szépvirágok
Hulló szirma száll
Te megőrjítő mosolyodnak
Tipró szépe fáj !

6.
Hisz csillagokat megérintünk
Csak egy karnyújtás …
De megfogni a csillagokat
Messzi látomás

7.
Szemed gyémánt
S üstökön aranyragyogás
Mandula héj gyökerében
Kacér pillantás

8.
Ó vérző dobogás,
Ó kínzó áldomás, hogy
Azért, ha üveghegyen át
De látom szavát …

1997. május 10.