Kategória: Versek – Poem

Erre zárt ajtók
Arra tárt karok
Nem mozdulhatok

Mert mint a vadnak
Égető tűz, s égő
Kíváncsiság jutott

Ki két útra vágy
Az elkárhozhat
Ott !

1997.  május 7.

Csapongó lélekvesztő
A létezés vizén-;
Csöppnyi vadvirág
A tisztaság mezején áthalad

S kinyíló elszáradt bimbók
Hullása megragad
Sziklakönnyük eltalál
Sírásom fakad

De kitépni gyökerem
Nem akad
Közöttük egy sem
Ha észre vesz

Majd virágpalánta
Leszek, mire rajtuk
Föld férge lesz
Kegyetlen életítélet

S mi most én vagyok
Elveted, meg se látsz
Mi majd én leszek
Elvennéd, ha megtalálsz

1997. május 7.

A fák azóta újra szépek
Ébredő rügyek mesélnek
Szép virággal megesketnek
Igaz szavakat remélek

Az ég azóta újra kék lett
Ezernyi seb újra vérez,
Álom csókján ajkam érzett
Erkölcs, remény, idő vértez

Amióta fák takarnak, utak fednek
El előled; rózsás dombok feledtetnek
Látlak, látlak, várlak téged,
Hol vagy amióta igék sem regélnek

Tudni, várni:
Sebeimet késsel vágni
Vágyom újra, mindig

Búsan hálva amióta
Lelkem árva, szívem halott
Párját várja …

1997. április 30.

Lelkem lélegző álomburka
Körbefog téged, s tiéd engem;
Kígyó táncban összefonva
Gyékényszerű testhallomban
Ölelve egymást szeretünk …

De álmom, álmom, Ó
Csapongó ébredés,
Felébredt emlékem már: múlt …
Ahogyan elmúltál Te is nekem
Valómban; de nem szűnhetsz:
Itt, itt; benn´, benn´ ! Nem, nem !

Görcsös karok szorítása emlékeden
Szívem bolyongása Szívem !
Múlt pókhálón rezdülésem:
Mozivászonra festett képen minden
Bennem, bennem …

Színek, szagok, régiségek
Kiégetett képedények falakon
Élő múzeum nyakamon: agyhalom
Fájdalom: szerelmed
Akarom, akarom …

Házak, utcák ordítása; tavak
Folyók mély hívása tépi fülem
Szét, szét … el, el !

S mögöttük te, ott valahol;
Bújva szökő tudatommal, menekülő
Fájdalommal, túl közel
Fáj, fáj !

Álmaim menekülő lázában
Ruháim vizén úsztam, a végtelenben
Valahol rád találva békés lelkeden
Hajóztam, ringattál
Csókoltál, karoltál

Nem volt, nem volt
Semmi, semmi csak néma csend
Csak lelkünkben lelkünket tartva
Mezítelen gondolataink egymásban

Egy szoba, semmi szoba;
Semmi múlt, semmi jövő; a semmi
Lehetetlen lehetősége; s az oktalan
Értelmetlen vágyalom; hisz
Nem érted; s nem lelem, nem lelem !
Marad: szánalom, szánalom …

1997. április 30.

1.
Szép szavad és
Kedves lelked
Megsegítő
Meleg szíved

Baráti kéz
Érintésed

Őrizem …

2.
Emlékszem majd
Fájó tűzben
Idők végén
Szeretetben

Mindenre és
Mindenkire

Örökkön …

3.
Megfogtál és
Felemeltél: fényesség
Csípős nyelved
Megérteném, ha

Szívemet elvetvén
Vérem véredből venném

Ha tehetném …

4.
Ha tehetném
Szeretnélek
Bolond szívvel
Szenvednélek

De szívem már
Többé – tudod jól

Nem enyém …

1997. április 21.

+
Elapadó tollam
Gyötrődő vonását
Örök emlék
Húzza meg

+
Űri sebnek
Fércruháját
Fájó múltunk
Tölti meg

+
Rózsafelhőn
Messzi tájon
Eső cseppje
Bont Csodát

+
Idő árja:
Múltkoporsón;
Szívem vágya
Élő nappal vív csatát

+
Vágtató ló lelkem
Őrült musztáng
Szívemben rohan ő
Égő pusztán

+
Elhaló életem
Vége nincs lépteken
Zavaros lelkem
Eldugott képeken hullik el …

1997. április 20.

Gitár

Gitár pereg bennem benn’ …
Széthulló fémhangja szól
Hagy bennem mély nyomokat
Tisztítja a szép sebeket
Oszlatja a lábnyomokat
Minek ösvénye áthasogat

Úton

Egy szó, egy dal
Egy tánc, az esti messzi
Zűrzavar: nem zavar;
Mert a falakon a lényeg
Mint borotván az élek
Mert nevét oda írja minden
Kalandor

S a pesti esti pesti
Zűrzavar
Nem zavar !
Hidd el nem zavar

1997. Február   Vizsga után

1.
Ha az érben folyó védelem:
A drogbazár, ha romba zár:
Tűbe szorult félelmek
Porba fojtott életek: Megállj !

Az űri tengerszembe csomagolt
Hegyet rázó képzetek;
Sötét köd és fellegek,
Piramis és jéghegyek;

A szakadozó kontinensek
Ember csákány mar bennetek !

2.
S a feldobott írás
A leeső Fej
Ha az olvasó élet
Az eldobottra talál

Emberek: vérebek
Őrült végletek; s önölő
Tetvetek viszketeg:
A végén kapart sebbe lőttetek

3.
Élő halál dúl a
Haldokló életen

Jéghegyek, vérebek;
Sivatag, érzetek;
Szivárvány, félek !
Kisvirág: élek !

4.
Nem halhatok közöttetek,
Tőletek …
Öntözzétek a kifolyó
Tengerszemet !

1997. április 7.

Szivárvány szívén szálló
Szalma száll, sodródó;
Életfa lombjában bujkáló
Hasadt szív: kiomló;

Csak sziklára omló sasmadárszerű
Szegett szárnyalás
S mint súlyos nyitott könyv
Az élet: végtelen olvasás

1997. április 5.

Nem teremt szívemen vészt
Óceán lelkem árja,
Romboló örvényed vágyaim gátjait
Alattom’ lerántja

Neked mosoly, szikrázó fogsor:
Óraláncbilincs; mely
Rabvár nekem míg a sors
Arra ér, hogy látom megint

Nedves partján országomnak
Ó Írisz útjain vár
Rád feltépett forrásnak harca
Arcom melegén, szívem közepén, s

Napnak élő fénye, s
Ózon lüktető nedűje emléked
Rejtett képe:
Afféle acélszelídség

Nemere Nórának

            1997. március 23.