Nem értem az erdők furcsa árnyát
Nem értem a fényesség dalát
S nem tudom, hogy történt ez velem meg
Miközben levél hullt a fákról
Ajkam ajkán forró rügyre lelt
Tudom nem szabad egy gyermeket szeretnem
Bár sokkal több ő, mint holmi kis leány
Nem tudom hogy benne mit kerestem
Nem tudom mit is vártam
Nem tudom miért vágtam át
A barátság frissen szőtt fonalát
Csak látom ahogy lángra gyújtja bennem
Reménytelenül vágyó, dobogó szívem
És nem hagyja nyugodni lelkem
Ő minden álmom, minden érzés, minden látomás
S egyszer majd megérzi mit éreztem
Mikor szemével úgy szépen nézett rám
Én teljes szívemből hű rabja lettem
Álmomban nemegyszer ő volt már az én anyám
Hagytam, hogy boldog lehessen
S hogy én boldog lehessek: ez volt az én hibám
Ő nem volt igaztalan velem
Pedig úgy érzem összetört mindenem
Nem tudtam, hogy az ő szemében játék még a csók
S ha megunta a játékot, könnyen feledé a vele játszót
És én nem foghattam azóta kedves kezét
Nem érinthette ujjam szép haját
S ha majd tavasszal a naplementét nézem
És egyedül megyek a mezőn a friss tehén tejért
Eszembe jut majd újra
Ahogy együtt mentünk,
Boldogan szaladtunk
Ahogy a pázsitban megpihentünk
És néztük a naplemenetét…
Ó hogy szeretem őt!
S ha kedves ajka újra megmozdulna
Csak szólna megint kedveset felém
Én érzem égben szállnék
Felhők felett szivárvány szirmain járnék
De tudom egy gyermeket szeretek
Ki mellett én gyermek talán soha nem lehetek