Kategória: Versek – Poem

Égben dombok
Földön gondok

S úgy látod:
A nap is leszállt
A dombok mögé

És sötét van

De itt neked is
Ragyognak még
Csillagok,
Neked is teremnek
Virágok

Még ha tönkremennek is
Világok

A délre költözött
Fecske pár
Tavasszal
Vissza száll…

Szomorú napra
Ébredt az ég
Szomorú vasárnap
Vette kezdetét

Hidegen fújt
Az északi szél
Megdermedt a fákon
A hajnali dér

Felhők takarták
El a napot,
Hogy fokozzák
A szürke bánatot

Szomorú vasárnap
Másnapos, rideg
Kővé fagyott csontban
Agyam didereg

Fekszem, ágyban
Fekszem
Árnyékok köröttem
S bennem

Tegnap még
Hittem a szeszben
Ma már csak
Átiszom magam csendben

Egy szomorú vasárnapon

1.
Van egy hely,
Ahol ha körbe nézel
Az ég a mezővel
Mindenhol összeér;
S ha figyelsz
Hallod a fű mit mesél

Van egy hely,
Ahol ha körbe nézel
Megfájdul belé a szem
Mert csodaszép;
Egy hely, hol a lélek
Békében megpihen

Van egy hely,
Hol ők is megpihennek
S legyen ez a vers
Egy óda a helyhez
Legyen úgy ahogy
Remélnek
Legyen ez a hely az,
Hol boldogan élnek

2.
Ó Tinnye !
Légy az mindenkinek,
Pusztán dombok
Hol lovak élnek,
S lelje meg
Mindenki a maga igazát
Kecses halmaidon

Óh Tinnye !
Ringass minket
Mint asszony a
Fáradt gyermeket
Karjai mély ölén

S nyárig hó lepellel
Fedjed a szunnyadó
Földet, melyből majd
Zöld fű serken megin’

Óh Tinnye !
Légy föld
Melyből kiserken a mag
S szárba szök’

Légy agyagos mocsár
Mely földbe köt
S nem enged el
Soha !

Óh Tinnye !
S megint csak:
Tinnye …
Nincs szóm rá:
Nincs szóm a zöldre
Nincs az égre, a kékre
A fűre, a rétre
A bíborra, a szépre

S ott még madár fészkel
A lombokon
Hol fáradt felhő pihen
Végtelen dombokon

3.
S csak nézi a balga
S csak lép de nem érez
De mi halljuk a hangod
A fű hogyan kérdez …

S ha hunyt szemünk
Mezőiden szárnyal
Mint szalma a szélben
Tudjuk hogy
Vissza hová szál

Mert van egy hely,
Ahol ha körbe nézel
Mindenhol összeér
Az ég a mezővel…

Ezernyi apró
Fény lobbant,
Ezernyi apró
Láb dobbant,
Dong-kong
Harang zúgott
Bennem …

Eső esett
Sötét volt
Elázott
A felhőn a hold

Csak mentem előre
Sáros úton
És távol voltam
Mindentől már

Üres ajtóktól
Üres ablaktól
Néptelen terektől
Néptelen várostól
Ahol nem voltam semmi
És nem voltam senki
Itt én vagyok én
És nincs itt senki

Eső esett
Sötét volt
S megtaláltalak
A csendben …

Elővettelek, mint
Egy rég nem látott
Ékszert
És akkor :

Ezernyi apró
Szív dobbant
Ezernyi igaz
Szó harsant
Mélyen…

1.
Ülök,
Állam a térdemen,
Kezem kulcsolja két kezem
Mikor gondolatban
Körbe nézek én

Szagok kígyója fojtogat
Tágra nyílt szemem
Őrült pillantás,
Lázas pillanat

Minden tiszta még
A lomha mozdulat
Aki kést emel
A látómezőm szélén
De tovább fordulok mindig
Mikor körbe érek én

2.
A tükörből
Visszanéznek rám
Az éjszaka
Az üveges, véreres szemek

Egy házból kidobnak
Néhány gyereket
S az emberek
Állnak, és csak
Számolják a másodperceket

Hát mire várjak
Tovább nézek
Csak menni, menni
S tovább élek

3.
Beteg csók
Egy utcasarkon
Beteg világ
Itt a sarkon

A Merkúr és a
Vénusz után
Mond kinek
Kell így …

Több az ember
Mint a sáskahad
Rágják, marják
A húst a bőr alatt

Majd a csont,
Hófehér váz
Békében rohad

De most csak
Az eső kopogtat
Koptatja az utat
Mossa a mocskokat

4.
A gondolat közben
Körbeér megint
Sorra veszi az új
Gondokat

Újra körbe nézek én…

1.
Nem tudok szólni
Nem tudok sírni
Nem tudok meghalni
Már nem tudok hazudni

S hiába kérded
Hogy mi bánt
Nem tudom elmondani
Hagyj csak ülni
Csöndben egyedül

2.
Gondolok a szépre
Gondolok a jóra
Emlékszem az igazra
Várok a hangokra
Szél fújja arcomat
Hold látta harcomat

3.
Te nem érzed,
Te nem tudhatod azt,
Hogy fáj, ha fáj
Valami másnak
S örülök, ha
Boldogok vagytok
Örülünk egymásnak

4.
Úgy érzem
Adnom kell
Valamit mindenkinek
Úgy érzem
Hagynom kell
Valamit az embereknek

S várom, hogy
Szerethessek
Várom, hogy
Szeressenek talán …

5.
Mint magányos
Fűzfa állok
Lassú folyó
Mellett
A folyó
Mindig elsodor
Egy újabb
Falevelet

De száz nő
Egy helyett
A hajlékony
Ág lábán

6.
Végre barátok
Újabb tanácsok
S mégis egyedül vagyok
És várok
Ágaimmal földre hajlok
És fázok

7.
Hiába kérdezel
Nem tudom mi bánt
Írnék verset
Mindennek, mindenkinek
Beszélnék mindenről
Egyvalakinek
Csak még nem találtam meg…

Mit látsz, ha képen
Önmagadat látod
Mit gondolsz, ha látod
A valós arcodat

Eltűnnek az ábrándok
S az álmod,
Hogy ki vagy te ott bent
S milyennek látod

Ki ez ? – kérdezed
De érzed a választ
Tudod, hogy az idegen
Te vagy …

Nem azt teszed
Amit gondolsz
Nem azt mondod
Amit érzel

Hát ez vagyok én ?
S felnézel
Most látod milyen,
Ha tükörbe nézel

Mert megfordul minden
Jobb és bal oldal
Közel lesz a rossz
Távol a jó oldal

Csak a: kell, kell, kell !
Nem az: adj, adj, adj !
Csak ha beszélsz
Vagy boldogabb

Egy kép rólad
Mindent megváltoztat
Egy utat hagyj
Magadnak …

Ha nézed a képen
Arcodat
Sok hibát láthatsz
A máz alatt

Nézek egy képet
Nézem magamat
Nem ismerem fel
Kérek egy újat …

Hát ki vagyok én ?
Azt hittem ismerem
Összes arcomat
Mi vagyok én ?

Azt mondod,
Amit mások akarnak
Azt teszed,
Amit mások tennének
De a képek magadról
Mindig ott vannak benned
Mikor eléd állnak
Szembe kerülnek

Elgondolkozol:
-Miért vagyok én ?
S nincs válasz
Csak ki utánad jön

Mondja majd meg
Oldja majd meg
A nagy rejtvényt
Ahol az utolsó kereszt te vagy

Mert néhány év múlva
Mi marad
Egy kép rólam
Egy kép rólad

Egy album
Mélyén
Ott a könyv
Végén

De a kép olyan lesz
Amilyennek te akartad

1.
Ezernyi csillag
Fent az égen
Szerelmes könny hull
Messzeségben
Távoli szemek
Csillogása
Tűzbe lábadt szemek
Lángja

Tücsök szólít
Ciripelve
Ketten hallják
Mély verembe’

2.
Mély verembe’
Szerelembe
Lélekölő
Gyötrelembe

Hold szikrázik
Növekedve
Hajnalba nyúlik
Már az este

Dobban a szív
Megrezzenve
Félelemmel vegyes
Csendbe

Ketten hálnak
Jégverembe’
Szerelemben
Dideregve

3.
Szerelemben
Dideregve
Mégis magányban
Vergődve

Hol van a tűz
Melegedne
Hideg testük
Össze érne

Apró láb ujjat
Érintene
Fiú, s a lány
Eggyé lenne…

1.
Végtelen szerelem,
Olyan értelmetlen
Kínzó vonzalom
Olyan tehetetlen

2.
A szó megtörné
A néma hallgatást
Közelebb hozná
A félénk pillantást

Lerombolná
A végtelen falakat
S boldoggá tenné
A bús napokat

3.
De így mélység
Csöndje süt
S elég
Egy fiú szívében

Kéne már egy jel
Vagy jönne bármi más
Csókra csók hullna
Mint igaz látomás

4.
Mint gondolkodnak
Rajta nappal, s éjszaka
Érintenék egymást
Hajnali harmatba’

Mégis távol vannak
Bár eltelt
Sok-sok hosszú nap
Sok álmatlan éjszaka

5.
És mint megsebzett
Madár,
Bújva
Ágra száll

Nem ért már semmit
Csöndben vár
Ha látja nézi
S megreszket belé ha ő is nézi

De fájó a csend

6.
Ordítana, sikítana
Ahogy torkán kifér
Csak hogy suttogjon már
Kedveset neki

De így …
Olyan végtelen
Értelmetlen, tehetetlen
Szerelem?

1.
Mező, mező
Bármerre nézel
Zöldellő fű

Vadcserje
Virágzik
S feszült a levegő

Nem mozdul más
Csak egy pont a távolban
Mérete egyre nő

Már látni a lovat
Rajta a lovast
Körötte vibráló hő felhő

2.
Már hallom
A szuszogást
Az izzó nap alatt

Látom az izzadó lovat
Izmos testét
A dagadó izmokat
Úszik a légben
Lába össze mos
S hullámzik hátán a lovas

3.
Lép a ló
Rohan:
Tatatam – tatatam

Érzem ahogy állat
És ember
Egy lénnyé lesz

Nincs más
Érzés
Mint ez

Mintha álomból
Ébrednék, vagy
Ébren álmodnék

Csak repít
S tova száll velem
És hopp, egy pillanat

Máris távol vagy
Én tova vágtatok
Eltűnök hirtelen

4.
Lemenő nappal
Egybe olvadok,
A vörös korongon

Fekete árnyék vagyok;
Rohanunk, rohanunk
Lovammal tova szállunk,
Vágtatunk.