Versek – Poems
Mennyi még a perc
Mennyi még az óra
Az évnyi magas hullám
Mit úszva fulladozva pazarlunk el…
Sok-sok ösvény útja
Annyi messzi múltba vész el
Mennyi mennyi út van
Oly sok messzi út
Majd holnap már a vándor
Botja tartja s számol
Égbe égő szemmel
Hol csillag útján érsz el…
Tudni miért élek,
Vágyni, akarni a tudást.
Elfogadni, hogy vannak
Őrültek, és hamis papok.
Melyik nehezebb?
Ha megöl az igazsag?
Annyi múltamat hátamon viszem
Elemészt már az a sok emlékezés
Mennyi útra tévedtetek velem
S már oly kevés a kéz
Bennem szól a dal
S csak eldúdolhatom -neked
Mert szivből, nem ölelt még úgy
Engem senki sem…
Nem lopta el még a szívem rendesen
Te belém markoltál
Nem engedtél el, szorítottál úgy
Hogy végre jó legyen…
Nem is hittem el,
Mert fájt a végtelen
De kitartottál úgy mint soha
Senki sem -értem…
Üresen gyönyörű
Üresen gyönyörű,
Üresen gyönyörű,
Rubint vér a szívben,
Kristály a gondolat;
Éles kés a léptem,
Nem remeg a kéz,
Nem dagad az ér sem,
Lehullott az érem:
Üresen gyönyörű,
Mert minden elveszett,
Már nem kell keresni,
Felitta a fény;
Nem is volt sosem.
Nem álmodok nyitott szemmel,
Nem élhetek lezárt szemmel;
Hazudhatnék csak magamnak,
Kívánhatnám hazudjanak mind nekem:
– neked fájna csak, kedvesem!
Törött karral kézen állnak,
Sebzett szívből vért adnának;
Szeretném ha itt tudnálak,
Két karoddal átfognál és védenél:
– erőt adó szép szemekkel kísérnél!
De fejünk felett szuvas Turul,
Lábunkra már béklyó szorul;
Ketté vágja éltünk s lelkünk,
Nem marad már becsületünk ha kell kenyér:
– nem kell már itt igaz tenyér…
… s a szívnek már csak átlőtt végső
lucskos dobbanását várja a gyászoló
Duna csúcsos mészkő csipkéibe bújt
összes hóhér.
Neked:
Az vagyok, ki bábból ébredt lepkeként az égre
Boldogságra ébredve a nyárba
Utánad…
Az vagyok, kit vonz a lámpa fénye
Akár ha szállok gyors halálba
Eleven húsommal ordítom,
Létezésem erejével szakítom szét,
A múlt mérgezett porhüvelyét.
Temetni itatom testemmel fel,
Tüdőmmel lélegzem be mélyen,
Hogy marja testem végleg át.
Söpörje sörtével zsigerig,
Acél késsel vájja csontomig,
Lánggal írtsa még rejtező sellődalát.
Haljon el a kén ízű ragyogás,
Ne fájjon a hamis üveg csillogás,
Hordja el szélszárnyú madaram hamvadó porhviharát.
2008. június 26.
Amint a bort kiinnád
Olyan most üres pohárnak lennem;
Minden ízzel teli,
Még éppen nedves falú, hűs
Benne hordva ott van
Az összes édes emlék;
Ahogy kezedből hullanék alá,
Olyan most lebegni a végtelenben,
Elmélázni az oktalan dühön,
Várni a békítő, robbanó ölelést,
S vékony testem szilánkjain
Látni még a múlt elszökő cseppjeit.
2008. június 2.
Azt mondják te olyan vagy
mint a szél, olyan
mint a fű, olyan
mint a lovak;
Én, ha valaki olyan nekem
mint a szél: felhő akarok lenni,
ha olyan mint a fű: szél akarok lenni,
ha olyan mint a lovak: fű akarok lenni
2008. május 26.