Kategória: Versek – Poem

Elveszett a fönt, elhagyott a lent
Levegőbe dermedt zuhanó pohár lettem,
Megrekedve egy lélegzet közepén
– Kifújjam-e vagy bent tartsam?

Csak a szemem forog idétlenül,
Figyelve mellkasom türelmetlen feszülését
Hogy még dobban-e, vagy itt van már a vég?
Hosszú pillanatban, nem is tudni miért…

Csak legyen már vasárnap,
Ébredjen egy szép nap, az új hét
Vesse szét minden bizonytalanság
Végtelen börtönét,

Adja a kezét, vegyem kezembe
Adja a vállak görbéjét tenyerem ívébe
Hajszála ringassa bizonytalan csónak ujjaim
Méz ízét akarom érezni megint…

2007. augusztus 3.

Két kezetekkel takarjátok el a napot. Egymás elé állva vettek árnyékot a tápláló földre.
Nyomorotokban magatokat véresre kaparva nyögtök.
Szent állatok bundáit öltitek magatokra.
Nézem ahogy lelkük bosszúja fojtogatja torkotokat!
Egyszer már csak elfogytok ti mind.
Hogy felnézve szemem majd sas madarak tollára tekintsen megint!

2007.

Látni, hogyan vész el minden
míg egy székben ülök tétlen,
Érezni mellemben a vad medve táncát,
mikor karmaival tépked szívem meredélyén;

Nincsen mélyebb barlang, nincs sötétebb erdő:
Futottam, szaladtam, de nem maradt már semmi,
Hát elernyed a testem, csak a lelkem éber,
Látni akarom még égő szemeimmel;

Átadom testemet minden fájdalmával,
sikamlós vörös pecsétjét elmúlt hibáimnak,
Mosolyogva nézek zsigere mélyére
átölelem végül teljes szeretettel.

2007. április 21.

Ha én ágyad lennék,
Testemet testeddel ölelhetnéd;
Ha én párnád lennék,
Arcodat arcomon pihentethetnéd;
Ó, ha én veled lennék,
Minden reggel együtt kelnénk.

Nap lennék, szél lennék;
Szép leányt érintenék.

Ha én takaród lennék,
Álmod ha kérnéd melegben őrizhetném;
Ha én álmod lennék,
Holnap jutna eszedbe sok szép bolondos emlék;
Óh, ha én veled lennék,
Minden percet érted élnék.

Hó lennék, eső lennék;
Szívedben reszkethetnék.

2006. szeptember 11.

Olyan vagyok, mint a csillagok
Egyszer fent, egyszer lent vagyok;
Fent ragyogok, a Nappal meghalok;
Sötétbe szórok szomrű titkokat,
Mert nem veled vagyok.

Felmegyek az égbe fel,
S ha sírok hulló csillag vagyok.

2006. nyár

Megszültél föld anyám,
Hóval lepve el;
Viharral tépted testemet;
Esőben kérted táncoljak neked;
Hát neked adtam szívemet.
Késsel vágtam bőrömet;
Földporral engeszteltelek.

2006. nyár

Köszönöm, köszönöm, a csillagot;
Köszönöm a fényt, az életem;
Azt a szív dobbanást, amit még itt őrzök,
Mélyen rejtve el.

Ha majd véget ér a nagyvilág,
Emlékem lesz örökre,
S ha most mosolyog és azt mondod:
Nem kell,
Akkor csak vörös rózsát dobj testemre,
És majd gondolj néha rám.

2006. nyár

Bele néztem a haldokló nap pirosába,
Úgy szállt alá mint a síró Főnix madár;
Suhantam és a fák gyermekein szitált a fény,
Aztán az első csillag maradt csupán,
Ő dalolta ne sírj testvérem megállj!

Arcomra folyt a hold,
A szomjas föld itta,
S szívta el, ne lássák most
Bánatom a buta csillagok.

2006. nyár

Utazunk, fáradtan utazunk,
Szemünkben lámpák elmosódó fénye bolyong…

Gurulunk, a földön állva,
Égre nézve, a nap körül gurulunk…

Bogarak, mindenhonnan,
Szembe, szájba zuhanók…

Boldogok, a felhőn járó,
Köztünk szárnyastáncot lejtő angyalok…

Álmosan suhanunk,
Egymáshoz rohanunk.

2006. nyár

Gyémánt tojásból törtem föl az égbe,
De sárba léptem, abban csúsztam megtisztulni
Esőben, kitárt karral várni villámokat,
Hogy újra, örök burokba rejtsenek.

2006. nyár