Kategória: Versek – Poem

Táguló világ,
Világ egyetem,
Egyetem egyetlen,
Egyetlen életem,
Életem adom,
Adom oda,
Oda melléd,
Melléd kuporodva,
Kuporodva érintve,
Érintve borzongok,
Borzongok életre,
Életre kívánva,
Kívánva élni,
Élni így,
Így minek,
Minek szemed,
Szemed szememben,
Szememben szerelem, Szerelem Szerelem.

2005. július 31.

Meddig tart még az éj,
Hány Nap kell még,
Meddig sírjon az ég,
Hogy azt mond: elég!
Szemed ködfátylán át,
Hová nézel a túl világra,
Szellemed társa vár,
De a sírba ne nézz vissza!
Ess le a lépcsőn,
Vágd meg karod,
Csak nyíljon a szemed:
Lépj, ha akarod!
Megfogom kezed,
Ölbe veszlek,
Hullámvasúton ringatlak,
De reggel életre kell ébredned!
S le is teszlek,
Fújom hűvös
Homokkal arcod;
Majd a lemorzsolt
Múltad húllajtom eléd: Ez voltál, most szabad vagy!

2005. július 31.

Mikor érzem, hogy az úton járok,
S velem tartanak a régi barátok;
Könnyű szívvel baktatunk,
Erdőn, mezőn, pusztákon ballagunk;
Megfogva egymás kezét,
Élvezve az élet ízét;
Nappal kelve, éjjel hálva,
Veletek lenni féllábra állva,
Egymást tartani erőből -szállva,
Küzdve, örülve, sírni látva: Mi vagyunk. Miért vagyunk.

2005. július 31.

Csillagos ég, vörös-csillagos ég;
Rendőr állam, érzem a szelét;
Újra fúj keletről a szél;
Újra él, hozza az igét!
Sír a szem, sír a gyenge szem;
Ökölben a kéz, régi emléken időz;
Újra látja: a fájdalom tengerét; Újra halja a szenvedők nevét…

2005. március 21.

Hol élek, hol élek?
Talán valahol fönn a holdon,
Vagy a fénylő tó vizében?
Hol körbe vesz a ragyogás;

Vagy ott élek egy hajón, utazom messze,
Az álom, s a képzelet vizén
S távolra vágyom, túl
A fedélzet korlátain,

Mégis pocsolyába szüledtem,
Büszkén ölelem a megzavart Holdat;
S arra gondolok gyakran:
Nem én vagyok-e a ragyogás?

Arra vágyom, bár
Én lehetnék a fény!
Vagy a szél,
Ami borzolja a tavat!

2004. október 11.

Ebben az évben majdnem
Nem írtam az őszről kedvesem;
Talán neked köszönhetem,
Mert melletted elfeledem:

Az élet minden rossz momentumát,
S nem vágyom a kesergést;
Nem hív a tollam, nem vágyja a sírást
Észre sem vettem a levélhúllajtó didergést;

De szombaton, s vasárnap
Nedves avarban másztunk erdőt;
Mosolyogva, kézenfogva esős nap,
Neves szádra csókot adtam szeretőt!

S húlló levelek havában
Mezítelen lélekkel álltam;
S futva esőnek, szélnek nyomában
Ezer esztendeig mígnem reád találtam!

2004. október 11.

Ködből léptem a fénybe, s
Majd a szürke felleg fedi el tetteim;

Mert, hogy itt voltam
Tavaszi levelek látták,
Ősszel fáradt öreg bölcsként
Mesélték a földnek;

Sokszor hallom suttogását,
Földnek, göröngynek;
Szíve dobbanását
Életadó rögnek;

S most a ködbeen, múltam s jövőm közt jövök
Havas fák között halkan, az úton.

2004. január 23.

Pontosan mi is vagyok,
Kérdezd a széltől;
Merről jöttem, merre tartok,
Faggasd a napot!

Keleti kelő napot.

Pontosan meddig leszek itt
Megmondja az erdő
Miért jöttem, mit akarok?
Kérdezd a mezőt!

Harmatos zöld mezőt.

Én már kérdeztem őket,
S mind álarc mögött
Szellemek voltak,
Kinevettek, odébb fújtak;
Játékos, erdei szellemek.

Földre húlltam
Fáradtan bújtam
Kiszáradt rögök közé
S azok ellágyultak;

Szürke, öreg rögök.

Aztán kiröppentem
Magasra szálltam
Fellhő lettem
Tündöklő fehér

Napba néző büszke felleg!

S most itt vagyok:
Kézfejemmel, szemed, orrod,
Ajkad futom be hirtelen,
S nevetsz fel:

Játékos csepp…

2004. január 6.

Enyém a mosoly, a vigasság;
Enyém a kincs, ami szívet dobogtat;
Én vagyok, ki azt mondja boldogság,
Szívem az, miben erőd loboghat;

De enyémek a falak, melyek bezárnak,
Enyém a fény, mely színtelen ragyog;
Napomra apró kavicsok potyognak,
S én talán vakon, belsőm végtelenébe rogyok;

Kérem hangod, szemed szent tüzét:
Mérgét mossa nyomtalan elmémből,
– Ahogy fordul napra-nap – erejét
Félelemnek pusztítsd, űzd szívemből!

Zöld kis szegletén hajt gyönyörű virágot,
Reszkető lelkemnek édes ajkad adomány;
Add nekem, hogy hozzon termést,
Lepjen el egészen, többé életem’ bánat árnyba ne vonja!

2003. december 10.